Szerte a világon október 4-én, az állatok védőszentjeként számontartott Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. Ilyenkor nemcsak az állatvilág sokféleségére és érdekességei hívják fel a figyelmet, hanem az állatvédelemre, valamint a veszélyeztetett állatfajok megőrzésére is - olvasható a Fővárosi Állatkert hétfői közleményében.
Mint írják, a Fővárosi Állat- és Növénykert is készül a jeles eseményre, bár a legtöbb program nem a tulajdonképpeni állatok világnapján lesz, hanem szombaton és vasárnap. Ekkor tartják meg ugyanis az állatkert különböző helyszínein az Állat- és Növényszeretet Ünnepét, amelyen sok játék, kézműveskedés, interaktív kertészkedés és mikroszkópos bemutató is várja a családokat.
Lesz rovarda az állatkert rovarászaival és a Magyar Rovartani Társasággal, bemutatkoznak az állatkert mentett állatai, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is. Én a bálnákkal vagyok címmel a tengerek és óceánok élővilágáról tudhatnak meg érdekességeket az érdeklődők, naponta háromszor pedig állati "TalálkoZoo" is lesz, ahol testközelből lehet megismerkedni olyan állatokkal, mint a kacagójancsi, a királypiton, vagy éppen a világ egyes részein aknakeresésre is használt hörcsögpatkány.
A szervezők külön programot szentelnek a felelős állattartásnak. A főbejárattal szemben a Gazdiképző állatvédelmi tanácsadást és információkat kínál az állatbarátok számára. A vasárnapi napon a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság csapatának természetfürkész állomása teszi teljessé a programot - írják a közleményben.
Az állatok világnapján, október 4-én, kedden a Margitszigeti Kisállatkertbe várják a látogatókat, ahol lesz vadállatmentésről szóló bemutató, kézműveskedés, délután póniséta és a kisállatkert lakói is bemutatkoznak.
Az Állat- és Növényszeretet Ünnepe az állatok világnapja mellett egy százéves állatkerti hagyományhoz is kapcsolódik. 1922-ben ugyanis, az akkor már több mint fél évszázada létező kert század eleji újjáépítésének tizedik évfordulója alkalmából egy különleges ünnepséget tartottak az állat- és növényszeretet napja néven - idézik fel a közleményben.
MTI
|