Április végén Magyarországra látogat Ferenc pápa
Ferenc pápa április 28. és április 30. között Magyarországra látogat – jelentette be a Vatikán.
Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én járt Budapesten, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatta be a Hősök terén. Ez lesz a pápa negyvenegyedik külföldi látogatása 2013-as megválasztása óta. A pápa a Vatikán Állam vezetőjeként érkezik Magyarországra. A már magyarul is közölt program szerint fogadja őt az államfő és a kormányfő is.
A programban kiemelt helyet kap a fiatalokkal, valamint a szegényekkel és menekültekkel való találkozás. Ferenc pápa magánlátogatást tesz a 2003-ban a Vatikánban boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László otthonában. Nem marad el a helyi jezsuitákkal való magántalálkozás sem, amely szokásos részét képezi Ferenc pápa külföldi útjainak. A látogatás a pápa idős kora és egészségi állapota miatt csak Budapestet érinti – közölték.
(MTI)
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!