– Mintha nem is egy kampány lenne ez az egész, inkább, mint amikor az ember meglátogatja az ismerőseit, a barátait…
– Nem tudom, hogy a többi miniszterelnök-jelöltnek, pártelnöknek mik az élményei, de nekem ez a politizálás legszebb része. Annyi szeretettel, biztatással találkozik az ember, hogy abból évekre feltöltődhet. Akik eljönnek, szemmel láthatóan azért jönnek, hogy végre személyesen is találkozhassunk. Mint régi ismerősök, akik, ha nem is találkoztak még soha, de pontosan tudják egymásról a lényeget. Egy nyelvet beszélnek és ugyanazok a dolgok fontosak számukra az életben. Egymás megértése, ez a lényeg. Politikusként is mindig igyekeztem úgy beszélni bárkivel, mint a hétköznapokban. Az érthetetlen nyelvet használó politikusokkal nem tudnak mit kezdeni az emberek. Ilyen nyelvet beszélni tiszteletlenség az emberekkel szemben. Régen látott ismerősként jó megérkezni valahova és úgy elkezdeni a beszélgetést, mintha csak folytatnánk egy korábbi témát… Ezért nekem soha nem tehertétel az országjárás. A vidám kampányokat szeretem, amikor sok emberrel találkozhatok.
– Már-már külön sport lett a közös fényképezésből, egy-egy rendezvényen több száz ember akar közös fotót. Szelfizni akarnak a vendéglőben, odajönnek a szomszéd asztaltól, és persze a pincér, de még a szakács néni is kijön a konyhából… Soha senkit nem utasít vissza? És mintha minden fotón szívből mosolyogna…
– Miért utasítanék vissza bárkit is? Örülök, ha megtisztelhetem őket. Jólesik ott állni mellettük, mintha egy iskolába jártunk volna, mintha szomszédok lennénk. Szerintem ez annak a bizonyítéka, hogy egyívásúak vagyunk.De biztos annak a megbecsülése is, hogy a Nagy Imre-temetésen elmondott beszédtől, 89-től mostanáig mindig kiálltunk Magyarország függetlensége és szuverenitása mellett. Úgy, ahogy minden normálisan gondolkodó magyar. Én ezt látom visszaköszönni minden közös képben, minden egyes találkozásban. Ettől érezzük úgy, hogy régi jó ismerősök vagyunk.
– Nemhogy nem unja ezt sok ezer közös fotót, de mintha még jobban is csillogna a szeme…
– Kettőn áll a vásár, nekem is jólesik, ha odaállnak mellém… És igen is büszke vagyok rá, hogy hozzám csak úgy oda lehet lépni, senkit nem taszigálnak el testőrök… Azért ilyen ritkán volt a magyar történelemben. És tényleg jólesik hallani, amikor odamondják, hajrá, csak így tovább, keményen, ne adja fel! Meg hogy mostanában jó érzés megint magyarnak lenni.
– Ennyire fontos a biztatás a mindig magabiztosnak tűnő Orbán Viktornak?
– Emberből vagyok én is, mit tagadjam. Ráadásul a politikusok zöme hajlamos elfelejteni, hogy mit sem ér a sok okosság, ha az emberek nem vesznek bennünket a vállukra. E nélkül nem lehetünk sikeresek, mit sem ér az egész. Ők emelnek maguk fölé, ha jól csináljuk a dolgunkat, és ők tesznek le, ha nem…
– No és mit súg Orbán Viktor szíve vasárnapra?
– Nagy harc lesz, kemény meccs, küzdünk az utolsó percig. És remélem, senkin nem lesz úrrá egy rossz magyar tulajdonság. A mi fajtánk, ha úgy érzi, hogy egy munkát nélküle is elvégeznek, akkor nem mozdul meg. Ha elhisszük, hogy rendben lesz ez nélkülünk is, majd mások elmennek szavazni helyettünk, akkor nagy baj lehet, csúnya meglepetés érhet bennünket. A kényelmeskedéssel éppen azt veszíthetjük el, amit annyira szeretnénk megőrizni. De ha ezen úrrá leszünk, ha a kényelmességünket le tudjuk gyűrni, akkor szép győzelem lesz. Komoly és nagy győzelem. Olyan, amit egész Európa megemleget. Olyan győzelem, ami biztatást ad egész Európában azoknak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Senki ne felejtse, két X a FIDESZ-re!
– Mi van beírva a miniszterelnök naptárába a jövő hétre? Szabad ezt tudni?
– Persze. Egy hosszú hétvége a feleségemmel. Csak ketten. Az embernek a kampányidőszakban az élete párjára jut a legkevesebb ideje, ezt pedig a legsürgősebben jóvá kell tenni. Négy éve is a választások után utaztunk el pár napra. Most is csak ketten megyünk.
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
A teljes interjút IDE kattintva elolvashatják a Ripost oldalán!
|
RSS
