3 százalékos lehet az idei növekedés
Az idén 3 százalék körüli, de inkább 3 százalék feletti növekedés lehet - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A miniszter elmondta, hogy az első negyedévben a kormány várakozásainak megfelelően alakult a növekedés. Közölte azt is, hogy a gazdaság növekedése folytatódik, szemmel látható, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb növekedési pályára került az elmúlt negyedévekben.
Az idén jelentős növekedés várható a magyar gazdaságban- derült ki a nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatójából. A három százalék körüli növekedés mellett Varga Mihály kitért arra is, hogy az államháztartás hiány csökkenése is várható, mivel a tavalyi 2,6 százalékos államháztartási hiány után az idei évben 2,4 százalékkal számol a kormány.
Varga az összefüggést többek között a foglakoztatás növekedésében is látja, az első negyedévben 80 ezerrel többen dolgoznak az előző év azonos időszakához képest, ami nem a közfoglalkoztatásnak köszönhető. A húzóágazatok közül az ipar 8,0 százalékos és az építőipar 9,2 százalékos első negyedévi teljesítményét emelte ki, a piaci szolgáltatások közül pedig a turizmus több mint 10 százalékos és a kiskereskedelem 6,7 százalékos bővülését. A szolgáltatói szektorban is erőteljes a növekedés.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!