Két évvel ezelőtt, 2018-ban kezdeményezte először Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő, akkori fejlesztéspolitikai tanácsnok, hogy a lehető legtöbb kispesti óvodában létesüljenek multifunkciós ovi-sport pályák. Ennek érdekében egyeztetett Molnár Andreával, az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány elnökével is. De hiába javasolta a pályák építéséhez 10 millió forint elkülönítését a Fidesz-KDNP, a baloldali városvezetés lesöpörte az asztalról, mondván „nincs rá pénz”. Csak összevetésképpen: 2019-ben 145 millió forint volt a kerületi költségvetésben az általános tartalék, s ugyanebben az évben legalább 205 millió forint volt a baloldali városvezetés kommunikációs büdzséje.
Most azonban, két év elteltével, a baloldali városvezetés mintha úgy tenne, saját ötlettel állt elő a Gyöngykagyló és a Napraforgó óvodákban létesülendő ovi-sport pályákkal kapcsolatban.
– Nagyon örülök, hogy két évvel ezelőtt felhívtam a városvezetés figyelmét az ovisport pályákra, amelynek telepítését előzetes igényfelmérésem alapján valamennyi óvodavezető támogatta. Annak viszont nem örülök, hogy két évet kellett várni arra, hogy a városvezetés is fontosnak tartsa mindezt – írta közösségi oldalán Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.
Az Ovi-Foci, Ovi-Sport Program több sportág világszerte sikerrel alkalmazott kispályás rendszeréhez hasonlóan lehetővé teszi, hogy már a 3-6 éves korosztály is intézményesített keretek közt, játékos formában ismerkedhessen meg a sportokkal. Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítványt a legendás aranycsapat egykori tagja, Buzánszky Jenő alapította, akkor még Ovi-Foci néven. Az alapítvány célja, hogy országszerte, illetve a határokon túli magyarlakta településeken a közszféra támogatásával és magántőke bevonásával biztosított legyen a program elindítása. Célja, hogy az óvónőket egy külön oktatás keretén belül felkészítsék arra, hogy szakszerűen, ugyanakkor játékos formában oktathassák ezeket a sportágakat a legkisebbeknek. A 6x12 méteres, multifunkcionális pályákon biztosíthatják a gyermekek számára elengedhetetlen napi mozgást labdarúgással, röplabdával és kézilabdával. A pályákat egyébként alkalmassá lehet tenni tenisz vagy tollaslabda oktatásra is, de akár atlétikai kör is kialakítható körülöttük. A szomszédos Kőbányán például már minden óvodában található ilyen pálya, de országszerte is egyre több helyen használhatják az óvodások.
Nem ez volt az első eset, hogy a baloldali városvezetés leszavazta a Fidesz-KDNP kezdeményezését, majd ugyanazt később, saját ötletnek láttatva megvalósítja:
– De veszítettek már a kardiológiai ultrahang vizsgálatra váró kerületiek is, hiszen amikor a Fidesz-KDNP frakció javasolta, hogy vegyük meg a tízmilliós gépet, nemmel szavazott a baloldal, majd vártak fél évet, és megvették és át is adták. Akkor sem törődtek azzal, hány kispestinek segíthetett volna abban a fél évben az orvosi eszköz – emlékeztetett Dódity Gabriella. – Arra azért kíváncsi vagyok, a baloldalnak valaha fontosabb lesz-e Kispest, mint az, hogy a Fidesz-KDNP-vel hadakozzon – tette hozzá.
Fotó: Facebook, archív
|