Alapjaiban újult meg a szakképzés
A szakképzés a kormány tavaly januárjában elfogadott fejlesztési koncepciójának köszönhetően a tartalmi szabályozását, irányítását, intézményi és képzési struktúráját, illetve finanszírozását tekintve is megújult.
A korábbinál jóval hatékonyabban irányított és szervezett, a gazdasági és munkaerőpiaci igényeket még inkább figyelembe vevő, versenyképes tudást biztosító szakképzés alapjait teremtette meg a kormány.
A tavalyi és az idei tanévben a középiskolák nappali rendszerű képzéseiben tanuló 451 ezer diákból 270 ezren szakközép- és szakiskolai képzésben vettek részt.
A szakképzési központok gazdaságilag stabilan működnek, azok a jövőben képzési és szolgáltató centrumokká alakulnak át, ahol az idegen nyelvi és informatikai tudás bővítésére is lehetőség nyílik. A centrumok szakmai és módszertani megerősítését is tervezik, és - a kamarákkal együttműködésben - a pályaorientáció terén is számítanak rájuk.
Az iskolaelhagyás elleni küzdelemre 2020-ig 12 milliárd forintos európai uniós forrást különített el a kormány.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!