Alapvetően minden háztartásokban előforduló használati és dísztárgy leadható. A leggyakoribb leadott tárgyak: bútorok, sporteszközök, könyvek, játékok, de szép számmal érkeznek be dísztárgyak, konyhai eszközök is.
A leadásra szánt tárgyak minden esetben ellenőrzésen esnek át, melynek kapcsán azt vizsgálják, hogy a tárgy az eredeti funkcióját még betölti-e, rendeltetésszerűen használható-e. Ezt követően még a tisztaságát és általános megjelenését is vizsgálják. Ha ezen szemrevételezéses ellenőrzésen megfelel, csak akkor kerülhet az újrahasználati központ bemutatótermébe, raktárába. Amennyiben nem, akkor a létesítmény hulladékudvarába, anyaga szerint kerül hulladékként elhelyezésre.
Nincs ilyen létesítmény még az országban, de információink szerint más településeken is tervben van. A 7862 és 4351 négyzetméter össz alapterületű létesítmények fenntartója a FKF Nonprofit Zrt., a megvalósítás több mint hét száz millió forintot igényelt, ebből közel száz százalékot uniós forrásból finanszírozott Budapest Főváros Önkormányzata. A látogatottság egyértelműen folyamatosan növekszik mindkét létesítményben, és egyre több eszköz, tárgy érkezik be újrahasználatra. Statisztikai adatok alapján a XV. kerületi létesítmény látogatottabb, amit valószínűleg a Budapesten egyedülálló, modern, közel 50 hulladéktípust befogadó hulladékudvarának is köszönhetnek. Hulladékudvar a XVIII. kerületi SZÚK létesítményben is van, de az a jóval kisebb ingatlan miatt kevesebb hulladéktípust tud átvenni. A hulladékudvarok mindkét létesítményben ugyancsak folyamatosan növekvő, és már most kiemelkedő látogatottságnak örvendenek, nagyon jelentős mennyiségű szelektíven gyűjtött hulladék érkezik be.
Szemléletformáló és Újrahasználati Központ (hulladékudvar) elérhetőségek:
Budapest XV. kerület Károlyi Sándor utca 166.
Budapest XVIII. kerület Besence utca 1/A
Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig: 8-20 óra. Vasárnap zárva.
forrás: eletszepitok.hu / kispest.info
fotó: eletszepitok.hu
|