Szokolay Ottó 1937. november 23-án született Kispesten. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, majd 1963-ig a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1963-ban behívták tartalékos katonának, utána egy évre a Miskolci Nemzeti Színházba szerződött, majd Várkony Zoltán a Vígszínházba szerződtette. Szokolay Ottó 1965-től a Nemzeti Színház tagja volt.
Drámai karakterszerepekben nyújtott emlékezetes alakításokat, de színházi szerepei mellett számos játékfilmben is játszott. Szinkronszínészként is ismerhetjük, ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész, hangját számos mozi- és tévéfilmhez, sorozathoz adta. Ő szinkronizálta az NCIS-ben 13 évadon keresztül David McCallumot, vagyis Dokit, a Harry Potter-filmekben pedig Horatius Lumpsluckot - Jim Broadbent.
Szerepelt a Mici néni két élete, A kőszívű ember fiai, A vörös grófnő vagy a Szabadság, szerelem című filmekben, a Princ, a katona, a Szomszédok és az Angyalbőrben című sorozatokban, a legtöbben talán mégis inkább jellegzetes hangja alapján ismerték.
Erre a linkre kattintva 1:05-nél hallhatjuk a hangját.
https://www.youtube.com/watch?time_continue=19&v=2Aor6F-SP9o
Munkásságát Rajz János-díjjal (1976), Jászai Mari-díjjal (1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1998) kitüntetéssel és Érdemes Művész (2014) címmel ismerték el.
(Fotó: MTI, Zih Zsolt)
|