Elkészült az Ady Endre út felújításának első üteme
Birtokba vehetik az autósok és a kerékpárosok a kispesti főútvonal új aszfaltburkolatát, szerdától pedig a 42-es villamosok is teljes vonalon járnak. Október és december között a belváros felé vezető oldal Rákóczi út és a Baross utca közötti 1,1 kilométeres szakaszán végeztek teljes felújítást, amely során az útburkolat mellett a villamosmegállók és a gyalogátkelő-helyek is megújultak. Tavasszal a másik oldali úttesten kezdődik a munka.
Az Ady Endre út felújítása az egyik legnagyobb útfelújítás a városban – nyilatkozta lapunknak dr. György István főpolgármester-helyettes a munkálatok megkezdésekor. Mára biztonságosabbá váltak az útszakaszon elhelyezkedő zebrák is, több helyen ugyanis középszigetek létesültek, megkönnyítve a gyalogosok átkelését. A felújított útszakaszon kerékpársáv létesült, amely kapcsolódik a Hungária úti és a Határ úti meglévő bicikliút-hálózathoz. A két érintett villamosmegállót szintén korszerűsítették; új utasvárók létesültek a megemelt peronokon, amelyek már a későbbiekben beszerzendő alacsonypadlós villamosokkal is kompatibilisek. Dr. György István elmondta, a tél elmúltával folytatódik a munka, ekkor a Lőrinc felé vezető oldal felújítását kezdik meg a BKK szakemberi, illetve a járdák is megújulnak.
Dr. György István, főpolgármester-helyettes
A 42-es villamos vágányainak felújítása a tervek szerint várhatóan a 2014-2020 közötti Európai Uniós pénzügyi ciklusban történhet meg a villamosvonal meghosszabításához kapcsolódva.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!