Több hétig tartó lezárás és elterelések után immár a végleges végállomásukon szállhatunk le a Határ útra érkező buszokról a megújult térkőre lépve. Lassan kialakul az új zöldfelületek helye, és a buszforduló közepén lévő eddig lezárt „dzsungel” is parkká szelídült, amelyen kivilágított, térköves sétány vezet keresztül. Rövidesen a fedett várók is a helyükre kerülnek. Mégis, egyelőre nehezen feledteti magát az egykori bódéváros, hiszen öt pavilon még mindig áll szigetként az egyébként már felújított környezetben. Nemcsak a járókelők állnak értetlenül a helyzet előtt, hanem a felújítás kezdeményezői is. Dr. György István 2013-ban még főpolgármesterhelyettesként kollégájával, Dódity Gabriellával együtt indította el az előkészületeket, amelynek eredményeként idén áprilisban el is kezdődött a munka. György 2014 óta már Budapest Főváros Kormányhivatalát vezeti, Dódity pedig Kispest fejlesztéspolitikai tanácsnokaként tevékenykedik, de a projekt kezdeményezőiként rendszeres tájékozódnak a Fővárosi Önkormányzat által végzett felújításról. A kormánymegbízottat érdeklődésére a beruházó Budapesti Közlekedési Központ levélben tájékoztatta arról, hogy a közterület-használati engedély nélkül a téren álló pavilonok olyan akadályt jelentenek, amely miatt szerződést kellet módosítani a kivitelezővel, a projekt határidejét ki kellett tolni. Dr. György István válaszlevelében állásfoglalással igyekszik segíteni a fontos ügyet.
Bár a kormányhivatal az önkormányzatok törvényességi felügyeletét is ellátja, az ügyben konkrét intézkedési lehetősége nincs, amit hangsúlyozott is a kormánymegbízott. Levelében ugyanakkor rámutat a Fővárosi Közgyűlés 2013-as rendeletére, amely szerint aki a közterületet hozzájárulás nélkül használja, köteles az önkormányzat felhívására a jogellenes közterület-használatot haladéktalanul megszüntetni, és visszaállítani az eredeti állapotot. Az önkormányzati felszólítás már vagy másfél éve megtörtént, amire a másik több mint húsz pavilonos előbb-utóbb el is bontotta a közterületen álló, de magántulajdonban lévő pavilonokat. Az öt renitens pavilonos pedig végeláthatatlan pereskedésbe kezdett. Dr. György István álláspontja szerint a rendelet alapján a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat – a folyamatban lévő perektől függetlenül – hatáskörrel és hatékony eszközzel is rendelkezik a probléma megoldására. Mivel a felújítás befejezése jelentős közérdek, – amennyiben a pavilonosok nem tesznek eleget a kötelezettségüknek – a fővárosnak például közjegyző jelenlétében el kellene bontatnia az építményeket, a költségeket pedig a jogcím nélküli használókra háríthatja. – Közérdek, hogy mihamarabb sikeresen befejeződjön a felújítás, hiszen százezrek használják a teret, ráadásul az önkormányzatnak akár anyagi kára is lehet a késlekedésből – indokolta álláspontját dr. György István.
Új és régi találkozása a Határ úton. Dr. György István kormánymegbízott szerint a Fővárosi Önkormányzatnak megvan a jogi lehetősége, hogy lebontsák az engedély nélkül ott lévő pavilonokat.
Az aluljáró is megújulhat a Határ úton
Felújítanak, s a korszerű biztonsági, műszaki elvárásoknak megfelelően alakítanak át illetve akadálymentesítenek több, a 3-as metró vonalán az állomásokhoz tartozó gyalogos aluljárót - döntött a Fővárosi Közgyűlés. A mintegy hétmilliárd forintos beruházás során 12 aluljárót újítanak fel az M3 vonalán, köztük a Határ útit. A 3-as metró felújítása miatt - 2016 második felétől - az érintett állomások amúgy is le lesznek zárva, így a csatlakozó aluljárók felújítása nem okoz majd fennakadást a közlekedésben.
|