Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosának közleménye – amelyet változtatás nélkül közlünk – így folytatódik:
"Az egynapos sebészet kialakulása és jellemzői
Az egészségügyi technológiák folyamatos fejlődésével szükségszerűen együtt jár az ellátórendszer struktúrájának módosulása, az ellátás jellegének megfelelő, az előnyöket érvényesítő új ellátási formák alkalmazása. Az egyik kiemelt fejlődési irány a hagyományos, jelentős feltárással végzett nagy műtétek helyett, az azonos eredményt biztosító, de kevésbé invazív technikával megvalósítható műtétek fejlődése (laparoszkópos-, endoszkópos-, arthroszkópos-, percután – bőrön keresztüli – eljárás). Ez a fejlődési forma hozta magával a korszerű egynapos sebészeti eljárás bevezetését.
A korszerű műtéti eljárások és eszközök alkalmazásával a betegek a hagyományos eljáráshoz képest sokkal enyhébb megterhelésnek vannak kitéve a beavatkozás során. Kisebb a seb, kevesebb a vérveszteség, sokkal enyhébb a műtét utáni fájdalom. A beavatkozás időtartama rövidebb, a beavatkozást követő néhány órás szakfelügyeletet az erre a célra kialakított pihenőhelyen töltik el. 2-4 óra múlva, de mindenképpen 24 órán belül általában saját lábukon, kísérővel hagyhatják el az intézményt. Ezért viseli ez az eljárás az egynapos sebészet elnevezést. A gyógyulás további szakasza a betegek otthoni környezetében történik.
Intézetünk részlegének bemutatása
Intézményünk, a Budapest Főváros XIX. kerületi Önkormányzat Kispesti Egészségügyi Intézete, megvalósította a magyar egészségügyi ellátásban elérhető legkorszerűbb műtéti infrastruktúrával, eszköz- és műszerparkkal rendelkező egynapos sebészeti ellátás feltételeit. Két állandó aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosunk mellett két, szintén állandó, nagy szakmai gyakorlattal rendelkező aneszteziológus szakasszisztens áll készen, hogy a legkorszerűbb készülékeken kövesse a betegek műtét közbeni élettani funkcióit, a megfelelő altatást, lélegeztetést, fájdalomcsillapítást, műtét utáni ébredést.
A páciensek maximális biztonsága érdekében a műszerek és eszközök fertőtlenítését a legmagasabb szakmai követelményeknek megfelelő sterilizáló készülékek biztosítják. A műtőkben az előírt hőmérsékletet, páratartalmat, légnyomást és a mikroorganizmusok kiszűrését korszerűen vezérelt légtechnikai rendszer szolgáltatja. A kifogástalan takarítási és fertőtlenítési feltételek biztosítása céljából a műszerek és berendezések többsége mozgatható, illetve konzolokon vannak felfüggesztve. A falak könnyen fertőtleníthető burkolatot kaptak.
Műtéti szakterületeink: általános sebészet, gasztroenterológia, nőgyógyászat, urológia, ortopédia, kisebb traumatológiai műtétek, szemészet.
Az ellátás folyamata
Az egynapos sebészeti ellátás beutalóval vehető igénybe, amit az adott szakterület szakorvosa állít ki azt követően, hogy megállapítja a műtét szükségességét és az egyén alkalmasságát arra nézve, hogy nem szükséges kórházi környezet a beavatkozáshoz. Labor, mellkas RTG, EKG és aneszteziológushoz szóló beutalóval látja el a pácienst. Ezzel egyidőben leadja a műtéti igényt az esetmenedzser részére, aki innentől koordinál minden szükséges lépést. A végső döntést a beteg egynapos műtéti alkalmasságáról az aneszteziológus hozza meg.
A Beteg a rögzített időpontban történő műtét előtt egy-két órával érkezik Intézményünkbe. Ruháit, használati tárgyait az erre a célra biztosított szekrényben helyezheti el. Műtéti asszisztens kollegáink előkészítik a beavatkozásra. A beavatkozás altatásban, bódításban illetve helyi érzéstelenítésben egyaránt történhet, az eljárás típusától és az egyén állapotától, diagnosztikus adataitól függően.
A műtét utáni monitorozás az ébredőben (3 ágy) történik, a további megfigyelés, pihenés a kényelmes, igényesen kialakított hotelszárnyban (2x3 ágy). Komplikációmentesség esetén a beteg a beavatkozást követően, annak jellegétől függően 2-4 óra elteltével otthonába bocsátható. A szükséges kontrollvizsgálat Intézményünkben történik, annak időpontját az orvosi dokumentáció tartalmazza.
Az ellátást követően, felmerülő kérdés esetén, illetve a megnyugtató továbbkövetés okán továbbra is rendelkezésre állunk, aminek a módozatai a zárójelentésben olvashatók. Sürgősségi ellátási igény (jól kiválasztott műtéti indikáció esetén erre vélhetően igen ritkán kerülhet sor), esetleges felmerülésekor azonnal szervezzük a bejutást az előzetesen írásban közölt háttérintézmény fekvőbeteg osztályára.
Intézetünk ezzel átfogja a betegellátás teljes spektrumát Betegeink egészségének megóvása és remélhető megelégedése céljából."
Olvasta már?
Felavatták Kispest "kis kórházát"
A mintegy 1 milliárd forintos fejlesztés a kormány Egészséges Budapest Programjának (EBP) forrásaiból valósult meg. A 2017-ben, 700 milliárd forintos keretösszeggel útjára indított program a közép-magyarországi régió történetének legjelentősebb egészségügyi fejlesztése: általa számos fővárosi és Pest megyei kórház és szakrendelő újult meg és újul meg a jövőben is. Az EBP beindítását a jó gazdasági teljesítmény tette lehetővé.
- A programból korábban Kispest a fővárosi kerületek közül szinte egyedüliként egyetlen forintnyi forrást sem kapott szakrendelőjének megújítására, mert a baloldali vezetésű önkormányzat úgy töltötte ki az igényfelmérőt, hogy abban azt jelezték, mindent meg tudnak oldani önkormányzati forrásból – emlékeztette lapunkat Dódity Gabriella Fidesz-KDNP-s fővárosi önkormányzati képviselő. Mint mondta, ezt a szarvashibát korrigálni kellett, hiszen a főváros valamennyi kerületéhez hasonlóan Kispestre is jól jött volna a kormányzati támogatás. Végül – a kispesti Fidesz lobbijának köszönhetően – kimagasló mértékű támogatást kapott a kerület.
|