Noha az időjárás nem éppen a legkegyesebb „arcát” mutatja majd a következő napokban, már most érdemes elkezdeni a nyári programok szervezését. A gyermekeknek szóló táborok esetében különösen fontos a mielőbbi jelentkezés, hiszen azok korlátozott számban tudnak helyeket biztosítani az önfeledt szórakozásra vágyó kicsiknek és nagyobbaknak, akikből idén egészen biztosan nem lesz hiány.
Ugyanakkor – talán éppen emiatt – táborból is akad bőven, így egyelőre jócskán van lehetőségük szemezgetni közülük a gyermekeknek és szüleiknek. Kispesten sincs ez másképp: a KMO Művelődési Központ és Könyvtár oldalán például 13 tematikus, különböző korosztályoknak szóló tábor közül lehet választani. A legkisebbeket – a 6-7 éves korosztályt – a Mesevirágom elnevezésű iskola-előkészítő mesés élménytáborba várják, amely augusztus 23-tól 27-ig tart majd, s amelynek helyszíne az F20 – Kreatív Műhely lesz. „A táborban életre keltünk egy mesét, amelyet a hét minden napján elmesélve alaposan körüljárunk, eljátsszuk azt, a különböző szereplők szemszögéből nézünk rá a történésekre, és a meséhez kapcsolódó játékokat, próbákat tűzünk ki” – írták a szervezők.
Ugyanakkor nemcsak a kicsik, hanem a 14-19 évesek is találhatnak kedvükre való programot a KMO kínálatában. „Mert kell egy hely – Forgasd ki!” címmel szerveznek nekik filmes, színjátszó és emberismereti tábort július 19-23 között, a Kispesti Kaszinóban. „A táborban lehetőség nyílik rövidfilmek csoportban történő megalkotására, a tábort vezető színészek segítségével. A hiteles színészi alakítás mikéntjétől, a megfelelő kameraállás kiválasztásán át, a produkcióhoz hasznos trükkökig sok mindent elsajátíthatsz, és nem utolsó sorban alkothatsz valami izgalmasat” – olvasható a tábor leírásában.
Hasonlóan bőséges a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár nyári tábor kínálata is, ugyanakkor az látszik, hogy sokan szeretnének jelentkezni rájuk, ugyanis vannak táborok, melyek helyei már beteltek.
Az elérhető programok közt szerepel a Bűvésztábor, ami 8-14 éveseknek szól: „Mindennap rengeteg új trükköt tanulunk, a bűvészet minden ágából. Közösen gyakoroljuk, és azt is megtanuljuk, hogyan kell jól előadni a mutatványokat. A bűvészet nem csak a kézügyességet fejleszti, de a beszédkészséget és a kreativitást is” – áll a leírásban. E tábor két turnusban várja a jelentkezőket; az első június 28-a és július 2-a között tart majd.
A Cirkusztábor három időpontban – az utolsó turnus augusztus 9-én indul – kínál felejthetetlen élményeket. A szervezők ígérete szerint a legkülönfélébb cirkuszi eszközöket próbálhatják majd ki a gyerekek, miközben megtanulhatnak néhány akrobatikus elemet is.
Azoknak, akik a programok széles tárházába ugranának fejest, a Kispesti Uszoda kínál remek lehetőséget. Június 21-től egészen augusztus 19-ig szerveznek nyári táborokat, melyeken nemcsak úszni tanulhatnak és strandolhatnak a gyerekek, hanem strandfocizhatnak és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.
|