Gajda párttársa rákapcsolt a bevándorláspárti tempóra
Újabb bizonyítékát adta a bevándorláspárti baloldal, hogy győzelmük esetén lebontanák a határainkat és Európát is védő kerítést. A Kispesten a Gajda Péter (MSZP) társaságában mostanában sűrűn előforduló Ujhelyi István nemrég kijelentette, hogy az MSZP és Párbeszéd „kerítésmentes” Európát akar. Jól látható, hogy Kispest szocialista polgármestere is ezeket az elveket vallja, hiszen mostanában egyre többet mutatkozik Ujhelyivel, legutóbb múlt csütörtökön látta vendégül a KMO-ban.
Gajda Péter pártja, az MSZP azon munkálkodik, hogy lebontsa a Magyarország és a magyar emberek biztonságát garantáló déli határkerítést – erről tett újabb tanúbizonyságot a mostanában Gajda Péterrel (MSZP) együtt szereplő Ujhelyi István, aki soproni sajtótájékoztatóján kijelentette: „Hogyha a kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára kell szavazni.”
Gajda és Ujhelyi szoros (elv) barátságát mutatja, hogy a múlt csütörtöki KMO-s előadás után a két MSZP-s politikus most csütörtökön közösen avat fel egy kültéri plasztikát a Rusz-Bazsant parkban.
Egyre nyilvánvalóbban látszik tehát, hogy Kispest szocialista polgármestere ugyanazokat az elveket vallja, mint a nyíltan bevándorláspárti párttársai. Ennek fényében emlékezzünk vissza a tavalyi országgyűlési kampányra, amikor Gajda Péter a törvénysértéstől sem riadt vissza, hogy letakarja a Fidesz kerítésbontásról szóló plakátjait, ezzel is támogatva baloldali párttársait. Nemrég pedig teleplakátolta arcképével a kerületet a bevándorláspárti MSZP és Párbeszéd mellett, holott korábban saját választási plakátjaira sem tette rá az MSZP logót Gajda Péter. „Több közvetlen uniós forrást Kispestre” – hirdeti, ám ez nem más, mint ámítás, és a lényeg elfedése. Azt sugallja, mintha a választás tétje az volna, több uniós forrást kap-e a kerület. Holott az Európai Uniós választás tétje nem más, mint keresztény kultúránk megvédése. Őrizzük meg Magyarországot magyar országnak – ez a május 26-ai Európai Parlamenti választás tétje a Fidesz szerint.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!