Ki ne vágyna arra, hogy ha csak rövid időre is, de visszautazhasson néhány évtizedet az időben? A Wekerlei Gasztro Szombat rendezvénysorozat következő állomásán lehetőség nyílik erre – persze csak képletesen. Az október 2-i alkalmon ugyanis a DeLorean Club Magyarország felajánlásának köszönhetően testközelből lehet majd megcsodálni egy DeLorean DMC–12 típusú autót, amelyhez hasonló szerepelt a kultikussá vált Vissza a jövőbe trilógiában is. A 80-as évek hangulatához hozzátesznek majd a retro szendvicsek és édességek is, hogy aztán egy újabb ugrással egyszer csak az 50-es években találják magukat a program résztvevői. Délután ugyanis egy többségükben wekerlei kötődésű zenészekből álló vadonatúj formáció, a Lonesome Caroll idézi majd meg ezt a korszakot, fergeteges rockabilly zenét játszva. Mindezekből adódik a rendezvény neve is, amely úgy szól: Back in time - Old Rockabilly Show.
Mint azt egyik főszervező, Szilágyi Zoltán lapunknak elmondta, nemcsak a nosztalgiázásra vágyókat, hanem a fiatalabb generációk tagjait is várják, köztük a kisgyerekes családokat is. A koncert előtt ugyanis a helyszínre érkezik egy animátor, aki foglalkozást tart majd a kicsiknek és nagyobbaknak.
Elmondta azt is, hogy a program részét képezi majd egy a történelmi kerületrészről, Wekerletelepről szóló helytörténeti előadás, valamint egy borkóstoló is. „Egy kedves wekerlei barátom, aki a Balaton északi partján borászkodik, felajánlott 24 palack bort. Az azokból befolyó összeget a kispesti Gyermekek Átmeneti Otthona számára ajánljuk fel” – magyarázta.
Szavai szerint az egyébként ingyenes rendezvény látogatóinak lehetőségük lesz adományozni az intézménynek, ahonnan több gyermek is érkezik majd nevelőjükkel a délutáni koncertre. Zoltán a távolabbi tervekről is beszélt: azt mondta, jövőre júniustól szeptemberig szeretnének hasonló alkalmakat rendezni. Elmondása szerint a Wekerlei Gasztro Szombat rendezvénysorozatuk – amit egyébként szüleivel és testvérével szervez – többi állomását is a kultúra, a gasztronómia és a jótékonyság jegyében szervezik majd meg.
|