A többi balliberális kerületi polgármesterhez és Karácsony Gergely (Párbeszéd) főpolgármesterhez hasonlóan Gajda Péter (MSZP) is „ügyesen” élt a veszélyhelyzetben a „rendeleti kormányzás” lehetőségével. A képviselők véleményét bekérheti, de egy személyben dönthet fontos kérdésekről.
Tehát a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői hiába kezdeményezték például, hogy – más kerületekhez hasonlóan – segítsen a városvezetés azoknak a kispesti vállalkozásoknak, amelyek a veszélyhelyzet alatt bezárni kényszerültek. A Dódity Gabriella által benyújtott javaslattal szerették volna elérni, hogy az önkormányzati helyiségben, vagy földterületen működő, nehéz helyzetbe kerülő vállalkozások részére a városvezetés 50 százalékkal csökkentse a bérleti díjak mértékét, azoknak pedig, akik bezárni kényszerültek, adott és indokolt esetben akár engedje el a bérleti díj megfizetését a kerület a 2020. május 1. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra. Emellett azt is kérték a városvezetéstől, hogy a tartozással rendelkező önkormányzati lakások bérlőinek kamatmentes halasztással, vagy részletfizetéssel segítsen az önkormányzat.
A baloldali városvezetés nyújtotta a legkisebb segítséget Budapesten
Gajda Péter azonban „magára hagyta a kerületi vállalkozókat” – írta a Magyar Nemzet, amikor arról számolt be, hogy a „Miszter 40 Százalékként” hírhedtté vált Kránitz Krisztián (MSZP) vezette vagyonkezelő végül csak két hónap haladékot adott a nehéz helyzetbe kerülőknek. A Lackner Csaba (ex-MSZP) valóra vált jóslata szerint duplájára emelt fizetésű Kránitz ezzel a döntéssel és segítségnyújtási hajlandóságával alulmúlta valamennyi fővárosi kerületet.
Gajda Péter az LMP-hez köthető civil szervezetnek segített
Nem maradt baloldali segítség nélkül az újjáépült Wekerlei Kispiac – pályázati feltételként kialakított – közösségi helyiségét a baloldali többség által kizárólagosan használni jogosult LMP-hez köthető civil szervezet. Ugyanis az Átalakuló Wekerle esetében Gajda Péter elengedte a több százezer forintos egyszeri térítési díjat.
Nem voltak ilyen szerencsések a kispiac kereskedői, hiszen az ő bérleti díjuk megemelkedett, pedig Ékes Gábor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőtől megtudtuk, azt a tájékoztatást kapták az önkormányzattól, hogy ez nem fog megtörténni. Erre úgy volt lehetőség, hogy Gajda Péter – élve az egyszemélyi döntés lehetőségével – elfogadta azt a piaci üzemeltetési szabályzatot, amelyet a képviselő-testület korábban többször levett a napirendről, mivel azt nem egyeztette a kereskedőkkel a városvezetés. Úgy tudjuk, ez most most sem történt meg. A Gajda Péter által – a Fidesz- KDNP tiltakozása ellenére – egy személyben elfogadott szabályzat a jóval kisebb forgalmú Wekerlei Kispiac bérleti díjainak mértékét hozzáigazította a Kossuth téri piacéhoz.
|