A társadalmi felzárkóztatás, valamint a cigányság és magyarság együttélésének elősegítéséhez az egyik legjobb út a kultúra, hagyományok és gyökerek megismerésén keresztül vezet - vallja Losó Melinda, az idén tíz éves Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke, aki szerint a vallás fontossága, és egymás kultúrájának megismerése, bemutatása hatásos eszköz, és elősegíti a társadalmi csoportok együttélését.
Melinda tíz éve épít hidakat a társadalomban a cigányság és a magyarság között. Hosszú évek óta tartó önzetlen és kiemelkedő munkája elismeréséül idén ő vehette át az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) az Év Önkéntese díját, amelyhez szívből gratulálunk!
Hogyan kezdődött a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület tíz éve íródó története?
A Katolikus Karitász keretein belül, roma és magyar vallási kulturális ágazatként kezdtük meg működésünket. Akkori vezetőnket pedig maga Erdő Péter bíboros úr bízta meg a cigánypasztorációval. Kezdettől fogva abban hiszünk, hogy egymás kultúrájának megismerésével hozhatjuk egymáshoz közelebb a cigányságot és a magyarságot, ezért azóta is az az egyik fő célkitűzésünk, hogy bemutassuk a Kispesten élő cigány családokat a nem cigány családoknak, hogy megismertessük egymás vallási, kulturális hagyományait, ételeit, szokásait. Ebben segítségünkre volt Rostás Farkas György író, költő is, aki rendszeresen részt vett a rendezvényeinken, de ő maga is szervezett ebben a témában és ezzel a céllal konferenciákat.
Mikor és milyen körülmények között váltak önálló egyesületté? Megmaradt a kapcsolat a Katolikus Karitásszal?
Öt év elteltével alakultunk önálló egyesületté, ezután kiválóan tudtuk folytatni a megkezdett munkát. Természetesen megmaradt és kiváló a kapcsolat a Karitásszal, és minden olyan szervezettel, amelyekkel korábban együtt dolgoztunk. Emellett folyamatosan keressük a kapcsolatot és az együttműködési lehetőségeket minden olyan egyesülettel, személlyel, akik hasonló célokért dolgoznak. A vallási gyökereinket is megőriztük, továbbra is az ökumenikus, kulturális programokon keresztül szeretnénk megszólítani a társadalmat.
Gazdag és mozgalmas első tíz évnek hangzik, mindez kicsúcsosodott a születésnapi rendezvényükön is?
Természetesen, szerepet kapott benne a vallási kötődésünk és a kulturális hivatástudatunk is, amely, mondhatni egyesületünk működésének két alappillére. Velünk tartott Hofher József jezsuita szerzetes, a kispesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium vezetője, aki sokat tett a roma fiatalok tanulmányainak elősegítéséért. Vendégül láthattuk a 93 éves Fahidi Évát is, aki holokauszt túlélő és az ezt bemutató A Dolgok Lelke című könyv szerzője. Az ő személyük megtestesíti a mi küldetésünket, amely eddigi és jövőbeni működésünk vezérfonala.
A születésnapi rendezvényük és vele egyesületünk következő fontos vezérmotívuma a tehetséges roma fiatalok bemutatása. Korábban is sok tehetséges ifjú zenészt bemutattunk már, és a mostani gálaműsorról is jó képességű muzsikusok gondoskodtak: ifj. Lakatos Ferenc klasszikus zongoraszólamokkal, ifj. Mohácsi Vilmos klasszikus és jazz gitárdallamokkal kedveskedtek nekünk. Csurkulya József, aki korábban Kispesten élt, szintén jazz tételeket mutatott be, mégpedig cimbalmon. Muzsikált nekünk még Lakatos Ferenc cigányzenekara, Csikós Máté és Lugosi Katalin is, akik szintén kispestiek voltak. Örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy velük közösen ünnepelhettük egyesületünk első tíz évét.
Vallás és kultúra - ezek az egyesületük vezérfonalai. Más rendezvényeiken ezt miképpen viszik a gyakorlatba? Egyáltalán milyen jellegű programokkal várják az érdeklődőket és mikor lehet találkozni Önökkel?
Valóban ezek számítanak működésünk alapjainak, amelyekkel hidat építünk a cigányság és a magyarság között. De annyival kiegészíteném, hogy arra is törekszünk, hogy ha lehetőségünk van, kispesti kötődésű programokat szervezzünk. Ilyenek például azok a muzsikás estek, amikor tehetséges ifjú zenészeket mutatunk be. Ennek kapcsán tervezünk egy helytörténeti kutatást, amellyel a kispesti zenész családokat szeretnénk bemutatni. Emellett igyekszünk segíteni a hátrányos helyzetű fiataloknak: munkahelyekről, pályázatokról, vagy ösztöndíjakról nyújtunk számukra információt. Szeretünk kirándulni is, közösen megnézni Magyarország egy-egy csodaszép táját.
Programjainkra általában havi egy alkalommal kerül sor, minden hónap harmadik péntekén 17 órától a Kispesti Kaszinóban. Legutóbb például kínai kulturális estet tartottunk az ELTE Konfuciusz Intézetével közösen, ahol Magyarországon élő, kultúrájukat, hagyományaikat és szokásaikat bemutató kínai vendégeket fogadtunk. Tartottunk már afrikai zenés folklór estet, a reformáció 500. évfordulója alkalmából Mohácsi Vilmosné Ágnes bibliakutató és Börzsönyi Jánosné református lelkész mutatta be nekünk a reformáció előzményeit, lépéseit, valamint a vallásgyakorlásra kifejtett hatását.
|