Fejleszti a gyermeket és erősíti a baba-mama kapcsolatot az a foglalkozás, amelyet Várszegi Krisztina tart szerda délelőttönként 1-3 éves gyerekeknek a Kispesti Társaskör szervezésében. Az Ugri-bugri tornán mozgás-és beszédkészség-fejlesztő gyakorlatokat végeznek játékos formában.
Tekintse meg galériánkat!
- Fontos, hogy már egészen kis korban megszokják a gyerekek a közösséget, hogy nem csak róluk szól minden – mondta el lapunknak Várszegi Krisztina, aki hozzátette: ezeken a foglalkozásokon természetesen az anyukák is tapasztalatot cserélhetnek. – Már egy éves kortól csatlakozhatnak hozzánk az anyukák a kicsikkel, ilyenkor teszik meg a babák az első lépéseiket, amelyet számos fejlődéi szakasz követ. Ezek a gyakorlatok magabiztossá teszik őket, segítenek a mozgásfejlődésben. Kialakul a lépcsőzési technika, egyensúlyoznak, és megtanulnak a térben tájékozódni. Rengeteg visszajelzést kapok édesanyáktól, hogy azokat a mondókákat, amiket a foglalkozásokon tanulunk, egyszer csak a gyermek elkezdeni teljesen váratlanul mondogatni, hiszen otthon is gyakorolhatják az itt tanultakat – tette hozzá a szakember, aki örömmel tapasztalta, hogy a már „kiöregedetett” három évesek – akik óvodába mennek – kistestvéreivel is visszatérnek az anyukák az Ugri-Bugri Tornára.
FIGYELEM! Az új évben 2019. január 9-én, szerdán lesz az első foglalkozás!
A foglalkozás időpontja: Minden szerdán 10 óra.
Helyszín: XIX. Ady Endre út 91.
Jelképes hozzájárulás: 200 forint
Fotók: Facebook
|