Jó hír: már utalják a családtámogatásokat
A szokásos időpontnál hamarabb, február elsején utalják a családtámogatásokat az azokra jogosult mintegy 1,2 millió honfitársunknak. Földesi Gyula, a Fidesz választókerületi elnöke lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: A közelgő országgyűlési választás egyik nagy tétje a családpolitika folytatása, hiszen a baloldal – ahogy kormányzása idején is tette – a családtámogatási formák jelentős részét eltörölné.
A családtámogatási ellátás – a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) – mintegy 930 ezer ember számlájára érkezik meg február elsején, a megszokott időpontnál hamarabb. Körülbelül 280 ezren vannak azok, akik postai úton kapják meg ezen juttatásokat, ugyanezen a napon.
Mindezeken felül február elsején érkezik az 5 százalékkel megemelt, január hónapra járó fogyatékossági támogatás, valamint a vakok személyi járadéka is, amely több mint 102 ezer embert érint. A családtámogatások 32 milliárd forintos keretösszegből összesen 1,2 millió ember kapja meg a Magyar Posta és a Magyar Államkincstár közreműködésével a januárra esedékes juttatásokat.
Földesi Gyula lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: A közelgő országgyűlési választás egyik nagy tétje a családpolitika folytatása. „A baloldal, amely annak idején családok százezreit kergette devizahitel-csapdába, hatalomra kerülésekor ismét eltörölné a családtámogatási források jelentős részét. Márpedig Magyarországnak, amely családbarát ország, előre kell mennie, nem hátra” – egyértelműsítette a Fidesz választókerületi elnöke.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!