Kerek évforduló a rendőrségnél
Századik születésnapját ünnepelte október 1-jén a Kispesti Rendőrkapitányság, a patinás épületben pont egy évszázada kezdték meg munkájukat a rend őrei. Az évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen Kispest országgyűlési képviselője, Tarnai Richárd is részt vett.
Rendőri vezetők és a kerület elöljárói közösen ünnepelték a Kispesti Rendőrkapitányság századik születésnapját október 1-jén. A kapitányság épülete előtt többek között Dr. Tóth Tamás dandártábornok, Budapest rendőrkapitánya, a kerület korábbi kapitányai, illetve Plánk Róbert jelenlegi rendőrkapitány tisztelgett a neves évforduló előtt.
Tarnai Richárd ünnepi beszédében kiemelte, rendkívül büszke a kerület rendőrségének kiváló munkaerejére. A képviselő elárulta, ő maga is gyakran fordult meg korábban az épületben, mikor fogalmazóként dolgozott a kapitányságon. „Akkor is nagyon jó csapat dolgozott itt, és ez most sincs másként. Örülünk, hogy az elmúlt száz évben mindig alapos munkát végeztek az állomány emberei.”- hangsúlyozta Tarnai Richárd, s hozzátette, országos szinten is azért dolgoznak, hogy megkönnyítsék a rendőrség munkáját.
Az ünnepséggel párhuzamosan az évforduló tiszteletére nyílt meg az épületben a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény, a Rendőrmúzeum és a kispesti rendőrkapitányság közös kiállítása az elmúlt száz év tárgyi emlékeiből, valamint a kapitányság életéről.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!