Az Élelmiszerbank 2006 óta minden évben felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az ünnepek közeledtével gondoljanak a rászorulókra is, s áruházi vásárlásaik alkalmával számukra is tegyenek kosarukba egy tetszőleges tartós élelmiszert. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy az adományok össztömege évről évre meghaladja a 250 ezer tonnát, amiből az egyesület munkatársai mintegy 50 ezer rászorulónak tudnak élelmiszercsomagot összeállítani az ünnepi időszakban. A legnagyobb segítséget a tartós élelmiszerek jelentik: hús- vagy készétel konzervek, cukor, liszt, tészta, tartós tej, étolaj vagy éppen csokoládé – csak hogy néhány példát említsünk.
A gyűjtésre idén november 19-e és 21-e között kerül sor 160 településen, összesen 315 helyszínen, a Tesco, az Aldi, az Auchan és a Metro áruházaiban. Kispesten négy üzlet vesz részt az akcióban: a KöKi Terminálban helyet kapott Tesco, valamint az Üllői úti, a Szalay utcai és a Hofherr Albert utcai Aldi üzletek.
Az élelmiszeradományokat az Élelmiszerbank zöld ruhát viselő munkatársainak lehet átadni a kijelölt gyűjtőpontokon, a kasszák közelében; a felajánlásokat 19-én pénteken 15-től 20 óráig, szombaton 8-tól 19 óráig, vasárnap pedig 8-tól 18 óráig fogadják.
Az Élelmiszerbank az adományokat a gyűjtések helyszínének környékén, helyi karitatív szervezetek közreműködésével juttatja el a rászorulókhoz az ünnepek előtti hetekben, majd pedig januárban, a hónap végéig.
Aki szívesen segítené a gyűjtést, de nem tud ellátogatni a kijelölt üzletekbe, online is támogathatja a kezdeményezést a Tesco Otthonról szolgáltatás segítségével: a felületen többféle adománycsomagot is lehet vásárolni, egészen december 5-ig.
Fotók: Vasvári Tamás/Magyar Élelmiszerbank Egyesület
|