Ahogy arról korábban beszámoltunk, a koraszülött babáknak segítő kezet nyújtó Plüss Kommandó csapata felkérte Dódity Gabriellát, segítse akciójukat azzal, hogy jótékonysági árverésre bocsát egy számára kedves plüsst. A kormánypárti fővárosi képviselő egy hatalmas plüss elefántot ajánlott fel árverésre, amelyen az adományozók jóvoltából végül 110 ezer forint gyűlt össze. Ez az összeg bekerült egy „képzeletbeli kalapba”, amelyben több mint 17,5 millió forintnyi adomány gyűlt össze, amit a Plüss Kommandó kezdeményezés mögött álló szervezet, az Alapítvány az Alapítványokért a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai részlegének adott át október 18-án, szerdán.
Az eseményen egyebek mellett orvosilag elismert koraszülött babafészek csomagokat is átadtak, amelyek az anyaméhre emlékeztetik a piciket, s nemcsak biztonságérzetet adnak számukra, hanem bizonyítottan segítik a fizikai és idegrendszeri fejlődésüket is. Az inkubátorban elhelyezhető puha fekhely nem hagyja „megszökni”, kiesni a babát, a csomag részét képező keresztsál pedig olyan érzetet ad a picinek, mintha az édesanyja a karjában tartaná. A felhasznált textileket saját ötlet alapján, neonatológus orvosok szakmai támogatásával készültek.
Az adományátadót követően Dódity Gabriella lapunknak elmondta, szívügyének tekinti a rászoruló gyermekek segítését, éppen ezért megtisztelőnek érzi, hogy egy ilyen nemes ügy mellé állhatott. Mint mondta, fővárosi képviselőként lobbizni fog azért, hogy a jövőben minden koraszülött kisbaba kaphasson ilyen speciális csomagot, hiszen ezek hatalmas segítséget jelentenek a kicsik számára.
A Plüss Kommandó, melynek szlogenje "Neked egy plüss - másnak egy esély!", az ország 23 koraszülött intenzív osztálya számára adományoz speciális koraszülött babafészek csomagokat és egyéb eszközöket, melyek a picik fejlődését és akár életmentését is segítik.
Fotók: facebook.com
|