Közös gyertyagyújtással hangolódnak az ünnepre
A hagyományokhoz hűen idén is saját készítésű adventi koszorúval járult hozzá az ünnepváró hangulathoz a kispesti Fidesz, amelynek képviselő közös teázásra és süteményezésre invitálják a kispestieket az utolsó gyertya meggyújtásának napjára, december 19-re.
Kerületünkben az adventi koszorú állítására sokáig nem volt példa. 2017-ben a helyi Fidesz úgy döntött, hagyományt teremt azzal, hogy saját készítésű koszorút helyez el a Templom téren. Képviselői azóta is évről évre összegyűlnek a karácsonyt megelőző négy vasárnapon, hogy közösen, a gyertyák meggyújtásával hangolódjanak a közelgő ünnepre.
Az évek alatt az is hagyománnyá vált, hogy az egyik gyertyát a kispesti lakosokkal együtt, egy közös beszélgetéssel, teázással és aprósüteményezéssel egybekötött alkalmon gyújtják meg. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, akkor erre idén a karácsonyt megelőző utolsó vasárnapon, december 19-re kerül sor, a tervek szerint 16 órai kezdettel.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!