Megkezdődtek a 2019-es Kispesti Közösségi Költségvetéssel kapcsolatos október 31-ig tartó egyeztetések, amelynek során az önkormányzat Kispest városrészein összesen 42 millió forintot költ fejlesztésekre a lakosság javaslatai alapján.
Idén hét városrész vonatkozásában várja az önkormányzat a lakosság ötleteit:
-
Felső-Kispest 1 (Üllői út – Simonyi Zsigmond utca – Vak Bottyán utca közötti terület),
-
Felső-Kispest 2 (Üllői úttól északra – Simonyi Zsigmond utcától keletre eső terület),
-
Felső-Kispest 3 (Üllői út – Ady Endre út – Kisfaludy utca közötti terület),
-
Felső-Kispest 4. (Üllői út – Ady Endre út – Hofherr Albert utca közötti terület),
-
Kertváros,
-
Hagyományos Kispest,
-
Wekerletelep.
A Fidesz-KDNP-frakció is üdvözli a kezdeményezést, hiszen a lakosság bevonásával és javaslatai alapján olyan fejlesztésekre is sor kerülhet, amelyekre az önkormányzat nem fordított kellő figyelmet. Ilyen például a Puskás Iskola udvara, ahol az utóbbi években több baleset is történt, noha Gajda Péter (MSZP) polgármester 2014-ben ígéretet tett, hogy teljesen felújítják azt. Ez azóta sem történt meg: 2015-ben egy kislány foga törött ki, amikor megbotlott az iskolaudvar feltöredezett aszfaltján, 2017. március végén pedig egy ötödikes gyermek karja eltört, amikor elesett a betont felnyomó fák gyökerében. Az udvar azóta is balesetveszélyes. A tavalyi közösségi költségvetési egyeztetésben lehetőség volt szavazni a felújításra, azonban nem az kapta a legtöbb szavazatot.
– Mindenkit arra buzdítok, hogy vegyen részt a fórumokon, és mondja el javaslatait. Ezen az úton talán lehetőség adódik arra, hogy megvalósuljanak olyan szükséges fejlesztések, amelyekkel eddig érdemben nem foglalkozott a városvezetés. Ilyen például a Mézeskalács Óvoda Beszterce utcai telephelyének udvara, amelynek felújítását éveken át hiába kérték a szülők, és jómagam is hiába jeleztem a polgármesternek átadott 60 oldalas összefoglaló anyagban, amelyben az óvodákban és bölcsődékben legszükségesebb munkálatokra hívtam fel a figyelmet. Most azonban megszavazhatták, hogy újuljon meg, amelyet már birtokba is vehettek a gyerekek – mondta lapunknak Dódity Gabriella frakcióvezető.
Az eddigiektől eltérően a kispestiek nem 4-4 lehetőség közül választhatnak városrészenként egy fejlesztést, hanem akár személyesen, levélben, elektronikusan, vagy lakossági fórumokon saját maguk tehetnek javaslatokat 2018. október 31-ig.
A javaslattételi lapot innen tölthetik le, ezen a linken pedig online kitölthetik.
Ezeket elektronikusan a gajda@kispest.hu email címre, postán levélben pedig a 1195 Budapest, Városház tér 18-20. címre lehet eljuttatni. Személyesen a Városháza portáján, vagy a Kispesti Rendészeti Központban (Budapest, Eötvös utca 3-7.) lehet leadni, de a lakossági fórumokon is megtehetők a javaslatok.
A lakossági fórumok helyszínei és időpontjai pedig a következők:
-
október 12. (péntek) 17 óra Élmunkás-lakótelep - 68-as busz végállomása
-
október 16. (kedd) 17 óra Csokonai u. 5. - a Kispesti Bóbita Óvoda előtti park
-
október 17. (szerda) 17 óra Központi játszótér, Nagysándor József és Petőfi utca között
-
október 18. (csütörtök) 17 óra Hofherr Albert és Jázmin utca sarkán lévő zöldterület
-
október 30. (kedd) 17 óra Kossuth tér
|