Lurkókuckó az Europarkban
Lurkókuckóval várja a kicsiket és nagyobbakat szeptember 17-én, szombaton az Europark Bevásárlóközpont.
Szombaton 10 és 17 óra között az Europark földszintjén és emeletén a gyerekeké lesz a főszerep. A színpadon 10 órától Kovács Bence művész szórakoztatja az érdeklődőket, majd 12 órától a Kaláka együttes Három székláb című műsorát nézhetik meg a gyerekek és gyermeklelkű felnőttek.
Eközben a kézműves udvarban a méz körül fognak forogni az események. Lehet filcből, gyöngyből és méhviaszból méhecskét és virágot készíteni, méhviaszgyertyát önteni, mézeskalácsot sütni, valamint agyagból méhkaptárt készíteni. A Mézes játszóréten éneklős-mondókázós jelmezes „zümmögés” várja a kicsiket, és természetesen lesz játszóház és babakonyha is.
A programokon a részvétel ingyenes, együttműködő partnerek a Wekerlei Kultúrház és a Levendula.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!