Bizonyára nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy Judit „kezei alatt” több száz gyermek cseperedett felnőtté, vált profi vagy éppen hobbi táncossá az elmúlt csaknem 30 évben. Bayer Judit ugyanis 29 évvel ezelőtt a Kispesti Vigadóban indította el első táncóráját, amelyre akkora volt az érdeklődés, hogy gyorsan újat kellett indítani. A tánciskola híre így hamar elterjedt, megannyi gyermeknek és családnak adva végtelen örömet. S hogy Judit valamit nagyon jól csinál, mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy két Nívódíja és Kispestért Díja után ezúttal a rangos, Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta meg augusztus 20-án több évtizedes táncpedagógiai és közösségteremtő munkája elismeréseképpen.
- Nagyon felemelő érzés! – mondta lapunknak Judit, aki telefonon tudta meg, hogy felterjesztik erre a kitüntetésre. - Alig akartam elhinni, úgy voltam vele, hogy biztosan nem fogom megkapni. Még most is hihetetlen!
A táncszínházban a gyerekek egyébként komplex képzést kapnak, a tánc mellett nagy hangsúlyt fektetnek a színészmesterségre, az akrobatikára, és a beszéd-és hangképzésre is. Talán ennek is köszönhető, hogy sokan a szakmán belül helyezkednek el, miután elvégezték a Táncművészeti Egyetemet.
- Van olyan tanítványom, aki már közel 30 éves, 11 évesen kezdett nálunk, majd az egyetem után a Soproni Színházban volt tánckoreográfus, most pedig nálunk tanít – büszkélkedett Judit, aki azt is elárulta, hogy jelenleg közel ötvenen vannak az egyesületben. - Ha beleszámolom azokat a felnőtteket, akik aktívan már nem, de vissza-vissza térnek hozzánk egy-egy fellépés alkalmával, akkor 55 fősek vagyunk.
|