Már nem támogatja az önkormányzat az ablakcserét
Idén már nem segít az önkormányzat a kertvárosi, öregkispesti és wekerlei ingatlantulajdonosoknak a nyílászárók korszerűsítésében, a költségvetésben nem javasolt erre forrást Gajda Péter (MSZP) polgármester. Tavaly az előző képviselő-testület Fidesz-KDNP-s javaslatra összesen 15 millió forintos pályázati keretet szavazott meg, idén pedig a program folytatását javasolták, de az új baloldali többség ezt leszavazta.
A Wekerletelep mellett a Kispest-Kertvárosban és az Öreg-Kispesten élők számára tavaly 5-5 millió forintos pályázati keretet biztosított az önkormányzat az elöregedett, rosszul szigetelő nyílászárók cseréjére, illetve felújítására. Erről még az előző, Fidesz-KDNP többségű képviselő-testület döntött. A pályázatot az új baloldali többségű városvezetés nem folytatja, erre a polgármester javaslatot sem tett az idei költségvetésben. A Fidesz-KDNP módosító javaslatában idén is 15 millió forintos pályázati keretet szorgalmazott, ezt azonban leszavazta az MSZP-DK Együtt-PM-es képviselőcsoport. Lazányi Ferenc (Fidesz-KDNP) képviselő kérdésére az MSZP-s Gajda Péter polgármester megerősítette, hogy idén nem tervezik folytatni a pályázatot, a költségvetésben csak a tavalyi pályázatok kifizetésére terveztek forrást. A népszerű nyílászáró-csere pályázat lehetővé tenné, hogy újabb tulajdonosok cserélhessék korszerűbbre nyílászáróikat, ezzel csökkenthetnék energiafogyasztásukat, fűtési költségeiket.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!