Mától lehet pályázni a gázkonvektorok cseréjére
Már lehet pályázni az Otthon Melege Program 2019 Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára! A pályázatok változatlan feltételekkel, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be, ügyfélkapus azonosítást követően 2019. augusztus 30-i végső határidővel. A támogatás mértéke elérheti akár a 750 ezer forintot.
Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, és egy pályázó akár 750 ezer forinthoz is juthat. A pályázatokat a tervezettnél két nappal később, azaz a mai napon 10 órától lehet benyújtani. A módosításról az Innovációs és Technológiai Minisztérium azokra a pályázókra gondolva döntött, akik az utolsó pillanatra hagyták adóbevallásuk véglegesítését, több idejük lesz a nyugodt felkészülésre a sikeres pályázatbenyújtás érdekében.
A pályázati kiírásban megfogalmazott műszaki elvárásoknak megfelelő gázkonvektor készülékekre darabonként 60 százalékos támogatás mellett bruttó 96 ezer forint támogatás igényelhető. Idén az érvényes bérleti szerződéssel rendelkező, önkormányzati bérlakásban élők is részt vehetnek az alprogramban.
A pályázatban nem csak a konvektorok cseréjére, hanem már a teljes fűtési rendszer korszerűsítésére is lehet pályázni.
A Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogram pályázatai változatlan feltételekkel, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be, ügyfélkapus azonosítást követően 2019. augusztus 30-i végső határidővel.
A pályázatbenyújtó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu linken érhető el. Az elektronikus pályázati rendszerrel, a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdésekben a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztés és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kérhető segítség (elérhetőségek a http://www.nfsi.hu/ oldalon).
Fotó: Pixabay.com
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!