1997-ben indult a MONDJ NEMET! drogprevenciós program, a projekt önismereti kreatív műhelyfoglalkozásainak a KMO ad otthont. Április 13-án egy egész napos konferencia keretében a témával foglalkozó szakemberek és az érdeklődök új ismereteket szerezhettek. A tájékoztató füzetükből kiderül, hogy a foglakozásaikban arra törekszenek, hogy a résztvevő fiatalok tudására építve, tapasztalataikat kiegészítve, élményeikre és kérdéseikre alapozva dolgozzanak egy közös témán, és közösséget teremtsenek a művészetterápia segítségével.
- Az ars poétikánk a kezdetektől az volt, hogy minden prevenció, ami megfelelő, pozitív elfoglaltságot és célokat ad, közösséget teremt. Utána elkezdtünk azon gondolkodni, hogy hogyan lehet ezt tovább fejleszteni. Arra jutottunk, hogy pusztán egy drogprevenciós előadással nem tudjuk ezt a célt elérni és így épült fel a négylépcsős, strukturált programunk. Az első pont a felvilágosító előadások az iskolákban, a második egy interaktív drogprvenciós előadás, a harmadik része a programnak egy kreatív műhely, végezetül pedig az utóbbi évek során hozzáadott egy prevenciós társasjáték is - mondta az előadás megnyitóján Forgon Miklós művelődésszervező.
A 90 perces előadásokat 10-18 év közötti diákoknak tartják, külön az általános és a középiskolások számára. A szervezők célja, hogy a meglévő tévhiteket eloszlassák és megmutassák, hogy mire mondjanak nemet a fiatalok vagy, hogy mit vállalnak akkor, ha mégis a drog mellett döntenek.
A példaértékű eseményen futottunk össze Mihály Andrással, a KOSIE (Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság) tagjával, korábbi elnökével, aki kihangsúlyozta: a program egyedülálló az országban.
- Nem csak Budapesten, de Magyarországon is az első figyelemfelkeltő program volt a MONDJ NEMET! prevenciós program a KMO szervezésében. Azt gondolom, hogy az eltelt időszakban egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a kezdeményezés nagyon hatásos volt. Korábban a nem ismert drogok terjesztésében tranzitország voltunk, de rá kellett jönnünk, hogy az országban jelen van az ismert és a nem ismert drogfogyasztás. Éppen ezért még intenzívebben foglalkozott a témával a szervezet az önkormányzatunk keretin belül, és támogatást is biztosítottak arra vonatkozólag, hogy kidolgozzanak egy olyan kommunikációs formát, amely nem terheli meg az információ átadásának a szabadságát, és a nem kívánt eseményeket megelőzi – mondta Mihály András.
Beszélgetésünk további részében kiderült, hogy a résztvevők olyan tájékoztatásban részesülnek, ami alatt megismerik a drogfogyasztás árnyoldalait, a kábítószer ellen való védekezést, a tüneteket és a hatásokat a kisebb és nagyobb társadalmi csoportokra. Mihály véleménye szerint, hogy ha nem is történik meg a drogfogyasztás teljes megszüntetése, de meghatározott mederben tudják azt tartani, és a megfelelő információkat el tudják juttatni a potenciálisan veszélyeztetett korosztálynak a KMO egyedülálló programja segítségével.
|