Munkanélküliekért szólt a harang
Harangszentelő ünnepi Istentiszteletet tartottak május 8-án a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fő utcai templomában. Az eseményen a munkanélküliség terhét cipelőkért emeltek szót.
Istentisztelet keretében indították el vasárnap ünnepélyesen a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség új harangját. Iványi Miklós helyi lelkész elmondta, a közösség már hosszú évek óta várt a harangra, most pályázati forrásból és önkormányzati támogatásból tudták finanszírozni a beruházást.
Az Istentiszteleten Hajdú Zoltán református lelkész hirdetett igét, majd koncertet adott a Magyar Parlament kórusa (Szená-Torok), szólót énekelt Lakatos Diána és zongorán közreműködött Mitzinger Ilona.
A közösség 2007-ben indította el Méltóság Napja elnevezésű programsorozatát, mellyel az emberi méltóság megsértésének társadalmi méreteket öltött problémájára akarja ráirányítani a figyelmet a gyülekezet.
|
0 Hozzászólás - legyél te az első!