1927. április 1-én született a magyar labdarúgás legendás alakja, Puskás Ferenc, aki az esetleges áprilisi tréfák elkerülése miatt április 2-án ünnepelte születésnapját. A nemzet sportolója pályafutása során 1943 és 1967 között, 24 éven át ontotta a gólokat a világ élvonalában.
Puskás Ferenc 1954-ben
Puskás Ferenc 16 évesen, a Kispesti AC játékosaként lépett először pályára a magyar élvonalban, majd egy hónappal a 18. születésnapja előtt, 1945. március 2-án a magyar válogatottban is bemutatkozott, és máris gólt szerzett Ausztria ellen. Utolsó fellépése a nemzeti tizenegyben 1956. október 14-én volt, szintén Ausztria ellen, és ezúttal is betalált. Ebben az időszakban a magyar közönség által Öcsinek becézett világklasszis csatár a Kispesttel (későbbi Budapest Honvéddal) öt bajnoki és négy gólkirályi címet, a válogatott csapatkapitányaként pedig olimpiai aranyérmet (1952, Helsinki) és világbajnoki ezüstérmet (1954, Svájc) nyert; 1953 novemberében a Wembley-stadionban kétszer talált be a híres 6:3-as mérkőzésen. A Gazzetta dello Sport című olasz lap összeállítása alapján a 20. század legjobb góllövője lett. Miután 1956 őszén nem tért haza a kispesti csapat dél-amerikai túrájáról, közel kétéves szünet következett a pályafutásában. Majdnem 32 évesen került a Real Madridhoz, ahol 1958/59-es szezonban mutatkozott be a nagyközönség előtt. A közönség azonnal kegyeibe fogadta, s gyorsan ráragadt a Pancho becenév (ez a Ferenc spanyol változatának, Franciscónak a becézése)
1981-ben tért haza először, 1992-től az MLSZ utánpótlás és nemzetközi igazgatója, 1993-ban négy hónapig a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt. 1997-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki. Személye mai napig példakép. Utca és iskola is büszkén viseli a nevét. A Bozsik Stadion falán szintén emléktábla őrzi a nevét.
Dr. György István Budapest kormánymegbízottja, Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) fejlesztéspolitikai tanácsnok egy ifjú kispesti focista kíséretében helyezték el koszorúikat tiszteletük jeléül a legenda Kristóf Lajos kispesti szobrászművész által készített bronzszobránál Kispesten.
|