A pályázatokat olyan 18 év alatti amatőr élsportolóktól várták, akik Kispesten laknak, tanulnak vagy kispesti sportszervezetben, egyesületben kimagasló eredményt értek el. Az 1,8 millió forintos támogatást a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság (KOSIE) a 63 élsportoló között differenciáltan osztotta ki, mellyel az önkormányzat a sportolók további felkészülését támogatja.
Az idei évben 59 pályázat érkezett be az önkormányzathoz , ezen felül további 4 sportolónak szavazott meg a képviselő-testület támogatást. Az ünnepségen elsőként Sobotkáné Fábián Éva, a Károlyi gimnáziumban működő Tájfun Sportegyesület szakosztályvezetője, taekwondo szakedző vehette át a Kispest Sportjáért Díjat, melyre korábban nem volt alkalma a magyar utánpótlás vezetése miatt az innsbrucki taekwondo Európa-bajnokságon. A 2013-ban vagy 2014 elején nemzetközi eredményt elért sportolók közül a világbajnokságon, világkupán, Európa-bajnokságon, Európa-kupán elért 1-6. helyezett sportolókat kiemelten támogatta a helyhatóság. Támogatást kaptak továbbá az országos bajnokságon, diákolimpián és Magyar Kupán 1-3. helyezésért elért sportolók is.
Mihály András (Fidesz-KDNP) a KOSIE Bizottság elnöke lapunknak elmondta: A kormány országosan nagy hangsúlyt fektet a sport támogatására és az utánpótlás nevelésére ezért azt gondolom, hogy kerületi szinten a mi feladatunk a tehetségek felkutatása és lehetőségeinkhez mérten a támogatásuk is.
Az ünnepséget felléptek az Arcok Táncstúdió növendékei.
|