Fellélegezhetnek a környékbeliek, hiszen a biztonságuk érdekében hamarosan telepítik a térfigyelő kamerát az Árpád utca Zalaegerszeg utca kereszteződésébe. A környéken élő végsők elkeseredésükben tavaly már aláírásgyűjtésbe kezdtek, mert sötétedés után féltek kimenni az utcára, ugyanis rendszeresek voltak a zaklatások, a hangoskodás, késelés, volt, aki inkább eladta a házát és nyugodtabb környékre költözött. Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) képviselőt indítványára az önkormányzat szakvéleményt kért a kerületi Rendőrkapitányságtól is, akik indokoltnak tekintették a kamerarendszer kiépítését a környéken, így a júniusi Várospolitikai, Városüzemeltetési és Rendészeti Bizottsági ülésen megszavazták az indítványt. Jó hír, hogy az Árpád utcán kívül több mint 10 helyre telepítenek kamerarendszert, egyebek mellett a Nagykőrösi út valamint az Ady Endre út több pontjára, a Vásár tér – Pákozd utca, Petőfi utca – Zalaegerszeg utca, Puskás Ferenc utca – Temető köz, a Városház tér – Kossuth Lajos utca kereszteződésébe, a Méta utcában, a Vas Gereben utcában, a KÖKI Terminál buszfordulójába valamint a Shopmarkt melletti területre is.
A kerület közbiztonsága évek óta téma, 2014-ben Dódity Gabriella (FIDESZ-KDNP) polgármesterjelöltként javasolta, hogy a térfigyelő rendszer korszerűsítésével, a rendőrségnek adott nagyobb támogatással, több járőröző rendőrrel és a járási hivatallal közösen szervezett rendőrségi razziákkal javítani lehetne a kerület közbiztonságán.
– Kispesten jelenleg mintegy ötven térfigyelő kamera van, ebből átlagosan 10 nem működik. Több közülük elavult, ráférne a korszerűsítés. Egy ember figyeli a kamerák képét, ami szintén kevés, több rendőrt kellene erre foglalkoztatni. A kispesti térfigyelő rendszer akkor lehet hatékonyabb, ha többet fordít rá az önkormányzat. Felül kell vizsgálni és optimalizálni kell az egész rendszert – mondta akkor Dódity Gabriella. A helyzet azonban azóta sem változott, de legalább bővítik a hálózatot.
|