A kiállítást megnyitó Mohay Orsolya művészettörténész a keddi megnyitón elmondta: „Fajka János munkái kizökkentenek az időből, egy másfajta realitást tárnak elénk. A kizökkent időben (tűz-alkotta) fény van, kiegyensúlyozottság és a boldogság lehetősége”.
Fajka János 1962-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1962 és 1976 között a Magyar Selyemipari Vállalatnál önálló gyártmánytervező. Pályafutása kezdetén az üzemi munka mellett foglalkozott olajkép, gobelin, és – színház részére – látványkép készítésével, de linómetszetekkel és rézkarcokkal is. 1969-ben a különböző technikákban sokoldalúan jártas Fajka János már a Zománcáru Gyárban folytatta kísérleteit, és megjelentek első zománcképei. Állandó kísérletezései új és különleges – akkor még sehol sem látható – színes rézkarcok készítéséhez vezettek. Egyre több kiállításon vett részt, alkotásait megismerte és kereste a közönség, elismerte a szakma bel-és külföldön egyaránt. Szerepeltek munkái külföldön: Amszterdamban, Moszkvában, Prágában, Varsóban, valamint Svájcban, Németországban és Cipruson, valamint más európai és észak-amerikai államokban is. 1978-tól rendszeresen részt vett a nemzetközi zománc biennálékon (Limoges, Coburg, Langenfeld). Művei 1996-ban a távol-keleten, Japánban a tokiói és a hirosimai biennálén is sikert arattak. 2000-ben szerepelt a csehországi Fridek-Mistekben rendezett tűzzománc triennálén. Több művészcsoport, társaság, egyesület tagjaként, illetve meghívott művészként 18 esetben szerepelt a kispesti művészek kiállításain.
(forrás: www.fajkajanos.hu)
A mostani, városházi kiállításon látható művei úgynevezett rekeszzománcok, melyek hosszú évek óta határozzák meg főbb technikai, alkotói irányvonalát – mondta a keddi megnyitón Mohay Orsolya. A mesterfogások ősiségét hangsúlyozva érdekességként megemlítette, hogy a magyar Szent Korona felső részét is bizánci rekeszzománcok díszítik. Megnyitója végén a művészettörténész kiemlete: „Fajka János tudatosan, és egyben képzeletéhez hűen alakította ki légies könnyedségű stílusát, sajátos, senkiével össze nem téveszthető forma-, szín- és látványvilágát.”
A tárlat alkotásait június 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejében.
|