Több rendeletet is módosított Kispest képviselő-testülete május 17-i ülésén. A képviselők döntöttek a nemzetiségi önkormányzatok, sportegyesület és alapítvány támogatásáról, Kispest legújabb közparkjának elnevezéséről, valamint az egészségügyi intézet megtartásáról is.
Kispest képviselő-testülete májusi ülésén módosította az idei költségvetésről, valamint a szociális és gyermekvédelmi ellátásról szóló rendeleteket. A módosítások mellett rendeletet is alkotott a testület a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartások meghatározásáról és az ezek elkövetőivel szembeni közigazgatási bírság kiszabásának szabályairól. A rendeletet Dr. J. Nagy Éva jegyző mutatta be a képviselőknek , mely szabályozza, hogy a kirívóan közösségellenes magatartás 50 ezer forintig terjedő helyszíni, valamint 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal büntethető.
Döntött a testület arról, hogy a Fő utca és a Batthyány utca között lévő Match áruház előtti parkot a Török Köztársaság első elnökéről, Kemal Atatürkről nevezik el. Tarnai Richárd országgyűlési képviselő javaslatát a Pendikkel kiemelkedően jó testvérvárosi kapcsolat mellett az államférfi életútja is indokolja.
A testület döntése szerint hónapok óta tartó egyeztetések eredményeképpen átadja az önkormányzat a Reménység iskola épületének tulajdonjogát az iskola kuratóriuma által meghatározott egyháznak.
A nemzetiségi önkormányzatokkal kötendő támogatási szerződésről és együttműködési megállapodásról szavaztak a képviselők. Az ülésen emellett döntöttek még a Nego Kyokushin Karate Sportegyesület, valamint a Misszió Alapítvány támogatásáról is.
A jövőben is üzemeltetni kívánja a kerület a Kispesti Egészségügyi Intézetet. A testületi döntés értelmében egyeztetés kezdődik erről az kerület és az egészségügyért felelős államtitkárság, valamint a Budapesti Önkormányzatok Szövetségéhez tartozó kerületek között.
|