Vannak új céljai, amelyeket a rendkívül nagyívű pályájának lezárása után ki tud tűzni maga elé?
Természetesen, hiszen ha az embernek nincsenek céljai, akkor nem is lenne miért élnie. Mivel a törvény nem teszi lehetővé, hogy a felső korhatár betöltését követően szolgálatban maradjak, így az a célom, hogy más módon, de hasznosítsam azt a tudást és tapasztalatot, amelyet a – kétéves katonasággal együtt – 45 éves egyenruhás szolgálat alatt szereztem. Már kaptam is egy felkérést az egyik kerületi önkormányzattól, hogy tanácsadóként segítsem a munkájukat. Ennek örömmel teszek is majd eleget, hiszen új kihívásokat, új terepet jelent számomra a továbbiakban.
Jambrik Rudolf leányai és az ő férjeik is a tűzoltói hivatást választották
Milyen indíttatástól vezérelve választotta a tűzoltói hivatást?
Sok kisfiú szeretne rendőr, tűzoltó, katona, vagy pilóta lenni. Nálam ez megmaradt. Hat-hétévesen lejártunk a bátyámmal a Blaha Lujza térre, és elképedve figyeltük a vonuló „piros autókat”. Akkor eldöntöttük, hogy tűzoltók leszünk és mindketten tűzoltók is lettünk. Később viszont elkezdtünk ejtőernyőzni, amely egyrészt sok tapasztalatot adott, amelyet a későbbi pályám során is hasznosítani tudtam, de majdnem elvitt más irányba. A sorkatonai szolgálatom végén a repülés, zuhanás élménye majdnem felülírta a „piros autós” álmot, mert azt fontolgattam, hogy csatlakozom az akkoriban alakuló „ejtőernyős” századhoz. Ám a gyerekkori álom végül erősebb volt.
Melyek a pályafutásának azon sarokpontjai, amelyek igazán meghatározóak voltak?
Az első már a katonaságnál megtörtént: kivezényeltek minket például bozóttüzeket oltani az ottani két tűzoltóautóval, a bátyámmal mindig önként jelentkeztünk. A katonaság után, de még a tűzoltói kiképzés befejezése előtt – akkor a szabályok ezt még lehetővé tették – sok tűzesethez kivezényeltek, amelynek köszönhetően már komoly tapasztalatokkal a hátam mögött fejeztem be a kiképzést. Ez azért is meghatározó, mert az első éveimben további komoly tapasztalatokat szereztem, gyár- és pincetüzekhez riasztottak minket, hamar megtapasztaltam a legmagasabb riasztási szintű tüzet is.
Öt év után egyre erősödtek a vezetői ambícióim és a tanulás iránti vágyam, így kezdtem meg a tűzoltó tiszti iskolát, amely elvégzése után viszont majdnem megtört a pályám: irodai munkára kerültem. Ugyan ott is minden velem szemben támasztott elvárásnak igyekeztem megfelelni, de nagyon nem volt az én világom. 8 hónap irodai szolgálat után az a megtiszteltetés ért, hogy rohamparancsnok lettem, fülig ért a szám, nekem ez volt a főnyeremény.
Egy-két év után az irányító törzshöz kerültem, ahol parancsnoki beosztásban láttam el szolgálatot. Ahonnan – egy civil főiskola elvégzése után – tűzoltási csoportvezetői beosztást kaptam. Ebben a beosztásomban szolgáltam a leghosszabb ideig, csodálatos időszak volt. De óriási felelősség is.
A 2000-es évek végén ugyan még bírtam a feszített tempót, de egyre több időre volt szükségem a regenerálódáshoz. Ekkor pályáztam meg és nyertem el a repülőtéri katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatói posztját. Akkor úgy éreztem, ez jelenti a pályafutásom koronáját, de közben 55-ről 57-re, majd 65 éve emelkedett a felső korhatár, ezután kerültem a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség élére. Most pedig eljött a nyugállományba vonulás, vagy inkább a továbblépés ideje.
 Hogyan lehet összefoglalni a tűzoltói hivatás esszenciáját?
Ezt több szempontból is érdemes megközelíteni. Első és legfontosabb, hogy a tüzet bizony tisztelni kell, mert mi, tűzoltók a hivatásunkban nem a hétköznapokban ismert és megszokott, szabályozott és keretek között tartott formájában – például a kályha, tűzhely lángja – találkozunk vele, hanem zabolátlan, elemi formában, amit elsősorban az emberi élet védelméért meg kell fékeznünk. Ezért nagyon fontos az alázat is: alázat az emberi élet, a hivatásunk, a tűz és egymás irányába. Azért leszünk tűzoltók, mert életet akarunk menteni, ez viszont csapatmunka: össze kell tartani, bajtársiasnak kell lenni. Mi is emberek vagyunk, és a bajtársaknak egymásra is vigyázniuk kell. A gyakorlatban pedig nem feledkezhetünk meg arról, hogy nincs két egyforma tűz.
Ezt hogy kell érteni?
Ezt nagyjából „egyéves” tűzoltóként tanultam meg 1977 húsvét tájékán: egy pincetűzhöz kaptunk riasztást, amely egy szokványos eset volt. Eloltottuk, hazamentünk. Majd néhány órával később ugyanabban az épületben ugyanaz a pince ismét lángra kapott. Akkor – azt gondolván, hogy ismerjük a helyszínt – ismét lecsúsztunk azon a „csúszdán”, amin akkoriban a szenet öntötték le a pincébe. Ezúttal viszont éppen a parázsba csúsztam bele. Ekkor egy életre megtanultam, hogy még ugyanazon a helyen sincs két egyforma tűz, egyforma eset. Minden változik, ez az egyik szépsége e hivatásnak.
Melyek az állandónak mondható elemek?
A szabályzatok, amelyeket alaposan ismerünk, leírják, hogy mit kell tenni például egy többemeletes épület oltása során. De ezek absztrakt előírások, nekünk a helyszínen a konkrét helyzetben kell alkalmaznunk őket. Ennek felelőssége pedig az oltást vezető tűzoltó vállára nehezedik. Figyelembe kell venni, hogy van-e veszélyben emberélet, hányadik emelet ég, terjed-e a tűz, több helyiség áll-e lángokban és így tovább… Számtalan dologra kell odafigyelni és akár egy tíz másodperces késlekedés is emberéletbe kerülhet.
Hogyan lehet kezelni az ebből fakadó nyomást?
Lehet és kell is kezelni ezeket. A tűzoltóságnak saját pszichológiai szakszolgálata van, amely rendszeresen foglalkozik a tűzoltókkal. A kollégák nyilván egymás között is beszélgetnek, feldolgozzák az esetleges nehezebb helyzeteket. A magam részéről az önnyugtató módszert tartom a leghatásosabbnak, és azt – ahogy említettem –, hogy a tűzoltó tüzet akar oltani, életet akar menteni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy fel kell készülni a vészhelyzetekre, de tudatosítanunk kell magunkban: ez a feladatunk. Természetes, hogy előfordulnak stresszes, izgalmakkal terheltebb esetek, de sosem szabad túlizgulni, mert az gátat szab az ember gondolkodásának. Bennem az ejtőernyőzés mélyítette el ezt a tanulságot, hiszen – mint egyfajta állandó – adva van a zuhanási idő, hogy milyen magasságból mennyi idő alatt érünk földet. Ebben az időben pedig, ami lehet csak tíz-húsz másodperc, minden részletre oda kell figyelnünk, hogy mennyi idő alatt nyílik az ernyő, vagy ha épp nem megfelelően volt összehajtva, akkor számításba kell venni, hogy hány másodperccel később nyílik ki. Sokat tanultam ettől a sporttól, amelyet a tűzoltói hivatásomban is sikerrel alkalmaztam.
OLVASTA MÁR?
Tűzoltók festményeiből nyílt kiállítás a Kaszinóban
Mennyire mondható, hogy a tűzoltóságnál katonás fegyelem uralkodik?
Nagyon is. Számos országban – köztük például Romániában, vagy Franciaországban – katonai állományban vannak a tűzoltók, de Magyarországon is katonai rendfokozattal rendelkeznek. A vezetőknek mindig jó példával kell elől járniuk, én például a 43 éves tűzoltói szolgálatom alatt soha nem késtem el, vezetőként, de beosztottként sem engedtem meg magamnak a legkisebb lazaságot sem. Mindig is igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, voltak példaképeim, akiktől sokat tanultam és felnéztem rájuk. Az alázatnak itt is jelentős szerepe van: minél magasabb az ember rendfokozata, annál nagyobbra, ugyanis ez egyre növekvő szolgálatot is jelent. Hogy kit szolgál a vezető? Az állományt: az ezredes a frissen felszerelt újoncot. Ha ezt valaki meg tudja fogadni ezt a gondolatot, sikeres vezető lehet. De a vezető nem gondolhatja, hogy okosabb, különb lenne bármelyik beosztottjánál. Sőt, a jó vezető okos, akár nálánál is okosabb emberekkel veszi magát körül, hiszen ez csapatmunka. Így ki tud teljesedni a bajtársiasság, az alázat, ami jótékony hatással van a pszichológiai tényezőkre.
Mi történik egy tűz eloltása után?
A tűz eloltását követően kezdődik meg a tűzvizsgálat: ennek során állapíthatjuk meg, hogy hol volt a tűzfészek, több volt-e, szándékosság, hanyagság, vagy gondatlanság eredményezte-e a tüzet, és még sorolhatnám. Ezeket pedig – ha az adott eset megköveteli – laboratóriumi vizsgálatok követnek, amely során például a tüzet okozó anyagról kaphatunk pontosabb képet.
OLVASTA MÁR?
Oltanak, mentenek és festenek
Miben változott a tűzoltói hivatás az elmúlt években, évtizedekben?
Például a technológiai fejlődés komoly változásokat hozott. Gondoljunk csak a mentéshez használt eszközökre: 40 évvel ezelőtt kisbaltát és pajszert használtunk, mára viszont minden tűzoltóautón a legmodernebb hidraulikus feszítővágó berendezések is megtalálhatók. Amikor fölszereltem, ebből akkor jelent meg az első Budapesten. Megjelent például az a modern habanyag, amellyel hatékonyabban olthatók a tüzek. A létrák is sokat fejlődtek, mára 60, akár 100 méteres létrák is vannak. Emellett pedig a tűzoltóság technológiai fejlődésének együtt kell mozogni az építészeti haladásával is, mert ha az építészet gyorsabban halad, mint tűzvédelem, az nagy tragédiákat eredményezhet. Változott viszont a társadalmi megbecsülés is, amely mára rendkívül magasnak mondható, szemben a ’89 előtti időszakkal, amikor társadalmi ellenérzést váltottak ki az egyenruhások.
Egy külön beszélgetést is megér, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Ön fest is. Honnan jött ehhez az ihlet és az érdeklődés?
Mindig nyitott voltam a művészetek iránt. Gyerekkoromban nem csak a „piros autókért” szöktem el otthonról, hanem a múzeumok miatt is. Csibész gyerek voltam, belógtam, mindig hozzácsapódtam családokhoz, vagy iskoláscsoportokhoz. (nevet) A múzeumba is el tudtam jutni már egyedül, miután édesapám egyszer elvitt, tehát adva volt a lehetőség. Órákat képes voltam csodálni egy-egy festményt. Az iskolai rajzórákat viszont nem szerettem, mert úgy éreztem, megmondják, hogyan rajzoljak, gimnáziumban viszont a művészettörténet mindig elragadott.
Egyszer találtam egy amerikai, sas madaras tűzoltó karjelzést, amit megfestettem, hogy elajándékozhassam. Ez annyira fellelkesített, hogy hamarosan szert is tettem az első festőkészletemre, elkezdtem aukciókra járni, albumokat, képeket gyűjteni, tanulgatni a festést. Ekkor festettem meg életem első önarcképét is. A portrék érdekeltek, a tájképek kevésbé. Aztán elkezdtem neves festők képeit saját magam megfesteni, hogy én hogy tudom, hogyan látom. Ezek ugyan örömet okoztak, de mégis volt egyfajta hiányérzetem. Ekkor eszembe jutott a tűzoltás, a tűzoltóság: megfestettem az élményeimet, de a traumákat is, amelyek értek. Kifestettem magamból ezeket, így el tudtam őket engedni.
Fotók: E. Várkonyi Péter
|
RSS
