A módosítások értelmében a kata esetében jövőre a kétszeresére – hat millió forintról tizenkettő millióra – nő a bevételi határ. A nemzetgazdasági tárca szerint így még többeknek biztosíthat jelentős adómegtakarítást és kevesebb adminisztrációt ez az adózási mód, amelyet eddig több mint 160 ezren választottak. A minisztérium szerint az áfa alanyi mentességi értékhatárának hat millióról nyolc millió forintra emelése hasonló előnyöket hoz, az új limitnek köszönhetően ugyanis még több vállalkozásnak nem kell áfát fizetnie és áfabevallást készítenie következő évben. A Ház döntése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre új szolgáltatást vezet be támogató eljárás néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel.

 

A NAV ebben az esetben ellenőrzés és szankcionálás helyett önellenőrzést javasol, és szükség szerint közvetlen szakmai támogatást is nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Az adóhatóság emellett vállalja, hogy jövőre elkészíti az szja-bevallásukat azoknak, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy ezt a munkáltató nem vállalta. A kisvállalati adót (kiva) érintő módosítással a kormány a gyors növekedésű középvállalkozásokat is támogatni szeretné, ezért emelték a használhatóság értékhatárát, így a belépési értékhatár továbbra is 500 millió forint marad, ugyanakkor a cégek mindaddig a kivában maradhatnak, amíg el nem érik az egy milliárd forintos mérlegfőösszeget.

 

A köztehercsökkentés mellett egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai is: a különböző jövedelmeket terhelő eddigi öt kulcsot (6, 14, 15, 20, 27 százalék) tartalmazó rendszer kétkulcsossá válik, csak a 14 és a 27 százalékos mérték marad fenn. Emellett a következő évtől senkinek nem kell a kamatjövedelem után hat százalékos mértékű ehót fizetnie. Jövőre a vendéglátóhelyek adókedvezményt vehetnek majd igénybe az élőzene-szolgáltatás költségeire, a kedvezmény mértéke az adóévben elszámolt ellenérték általános forgalmi adó nélkül számított összegének legfeljebb ötven százaléka lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.