Szombaton kezdetét veszi a labdarúgó magyar bajnokság, a Budapest Honvéd új igazolásokkal és fiatal akadémistákkal erősített a nyár folyamán.

 

George F. Hemingway a klub tulajdonosa elmondta: a mi célkitűzéseik nem változtak tavalyhoz képest.

 

– El szeretnénk érni, hogy kijussunk a nemzetközi kupaporondra, szeretnénk azt is elérni, hogy a Budapest Honvéd az akadémisták csapata legyen – mondta a tulajdonos, Marco Rossi vezetőedző is optimista a szombaton rajtoló bajnoksággal kapcsolatban.

 

– A munkát elvégeztük, a játékosok becsülettel dolgoztak. Az edzőmérkőzéseken nem a végeredmények a legfontosabbak, de pozitívum, hogy egy döntetlen kivételével az összes mérkőzést megnyertük. Fontos, hogy a fiatal játékosaink minél több rutint szerezzenek – mondta el az olasz tréner. A csapatot elkerülték a sérülések, csak páran voltak azok, akik korábbi sérüléseik miatt később csatlakoztak, így csak egy-két játékosnak van kisebb lemaradása.

 

A klub egyik új igazolása Hajdú Ádám, aki elmondta, hogy nem játszott túl sokat az elmúlt időszakban.

– Azt szeretném elérni, hogy minél több játéklehetőséghez jussak. Mindenkinek szeretném bebizonyítani, hogy érdemes volt szerződtetni. A felkészülésünk jól sikerült, bizakodunk a jó szereplésben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Iskolai sítábor Ausztriában

Iskolai sítábort rendez a Kispesti Sport Nonprofit Kft., amelynek során január 17-22 között lenyűgöző síterepen síelhetnek kezdők és haladók egyaránt, a napi mozgást pedig egy fantasztikus szálláson pihenhetik ki. A szervezőtől megtudtuk, gyorsan fogynak a helyek, ezért érdemes mielőbb jelentkeznie annak, aki nem szeretné kihagyni ezt a lehetőséget.

Hosszú Katinka túl a 400. világkupa érmén

Két arannyal pályafutása 400. és 401. egyéni világkupa érmét is megszerezte az úszó Hosszú Katinka, aki csütörtökön a Budapesten zajló rövidpályás verseny nyitónapján 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött.