A kiállításon a művész iránymutatásával bontakozó tehetségek különböző technikákkal készített festményei, rajzai tekinthetők meg. A megnyitón elhangzó, wekerlei fiatalok által előadott komolyzenei darabok és a beszédek alatt is alkottak a gyerekek: egy széles vászonra készítettek rajzokat körülbelül tizenöt perc alatt.

 

Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman úgy fogalmazott, az egy másik minőség, hogy Urmai Ungurán László művészként vállalta, hogy mester is lesz, ezáltal felvállalta a gyerekek kíváncsiságát, a „miértjeiket”, amit a felnőttek már nem kérdeznek. Hozzátette, a fiatalok alkotásra, művészetre neveléséhez kell egy olyan közösség, mint amilyen Wekerlén kialakult. Szabó Mária, a Wekerlei Kultúrház igazgatója szerint mindig örömteli, ha gyerekek munkáit tekinthetjük meg a falakon.

 

A megnyitón részt vettek a Wekerletelep önkormányzati képviselői, Ékes Gábor alpolgármester és Lazányi Ferenc is.

 

[GALÉRIA-1]
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.

Ingyenes laptopokat biztosít a kormány a gyerekeknek

Egyre nagyobb teret hódít a digitális világ, a mai gyerekek számára pedig már elengedhetetlen, hogy jól tájékozódjanak benne. A kormány igyekszik felzárkózni a kihívásokhoz, és ingyenes laptopok biztosításával segíti a digitális felkészítést.

30 éves az Arany óvoda

Az Arany óvoda Kispest legfiatalabb óvodája. Fenállásának 30. évfordulóját a napokban Arany-nap néven ünnepelte.

Elkészült az Arany Óvoda

Átadták a felújított és kibővített Kispesti Arany Óvodát, amely eredményeképpen további 75 kisgyermek járhat az intézménybe. Az Európai Unió által támogatott fejlesztéssel óriási lett a kontraszt az Arany ovi és a kerületi többi óvodája között.