A tél közeledtével fontos gondoskodnunk az itthon telelő énekesmadarak eleségéről, töltsük meg élelemmel újra a madáretetőket. Ennek egyik legkiemelkedőbb „szabálya”, hogy amennyiben egyszer kitettünk nekik táplálékot, ne hagyjuk abba, mert a madarak megszokják, hol jutnak élelemhez és oda évről-évre visszatérnek. Viszont ha abbahagyjuk az élelem pótlását, pláne a komoly hidegekben, legnagyobb fagyokban, az a kisállat életébe is kerülhet. Az etetőre járó kistestű (4,5-10 gramm körüli) madarak számára ugyanis a -10 celsius fok alatti hőmérsékleten a túlélés azt jelenti, hogy a tartalékaik csak arra elegendőek, hogy átvészeljék a hideg éjszakát. És ha másnap nem tudnak eleget táplálkozni, könnyen elpusztulhatnak a következő éjszakán.
A tavasz beköszöntével, április közepén már a fák és bokrok friss rügyei, levelei és hajtásai, a fűtakaró már kellő táplálékbázist kínál az madaraknak, így akkor hagyjuk abba az etetést. Az önfenntartó és egészséges populációk fenntartása érdekében szükséges a nyári etetés szüneteltetése. Ha ugyanis nyáron is hagyunk kint eledelt, az elkényelmesíti a szülőket, a természetestől eltérő táplálékviszonyokhoz szoktatja a felnövekvő generációkat, a folyamatos mesterséges táplálékbőség pedig emberi beavatkozásra képtelen szintre emelheti a fészekállományt.
A rendszeresség mellett nagyon fontos az is, hogy mivel etetjük a madarakat, ezzel kapcsolatban az alábbi képen találhatunk pontos információkat:
![Nem érhető el leírás a fényképhez.](https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/73523580_2605256356222126_5465922586598703104_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_eui2=AeHY-zY62q0DKk65tYNYDfAnHpjpAmPTDG9A0zDdjVaxWTBhGfizb8_CDn5M3sYeunwCNsDz-Yqj0Nu8pc2tS6wmgS1PPGWoO4RiJZD92nBdWg&_nc_oc=AQlDfhynN8I-IeGff4qFe8qFn8jq5aFvXPoAXSUm-OupJvk6-ugs1p2MB0kLJFb73DX-RjoMlAcArJ_PbHwO8Lck&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=57b1fe6ea5b9fbbfe354c048ef5ff4e3&oe=5E4F8536)
Főkép: Pixabay.com
Kép: Facebook
|