A szokásos, éves lomtalanítási időszakban a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat – ezek méretük miatt nem rakhatók a hulladékgyűjtő tartályokba – gyűjtik össze és szállítják el az FKF munkatársai. „Társaságunk idén hagyományos módon végzi a lomtalanítást, de a tavalyi évben már bevált rend szerint, a veszélyes hulladékok leadására a budapesti hulladékudvarok biztosítanak lehetőséget egész évben” – olvasható az FKF honlapján.

 

Kispesten a lomtalanítási április 5-től 13-ig tart. A lomokat hét körzetnek megfelelően, eltérő időpontokban lehet kitenni, méghozzá az adott napon 18 óra után. „A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül” – figyelmeztet az FKF. A hét körzet és a hozzájuk tartozó időpontok ide kattintva láthatók.

 

Azt is írták, hogy a lomokat kizárólag a kihelyezést követő napon szállítják el az ingatlanok elől. Munkatársaik az úttest takarítását a lomtalanítást követően elvégzik, az ingatlan előtti terület, illetve a járdaszakasz megtisztítása azonban az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának a kötelessége.

 

A társaság felsorolta, mit lehet és mit tilos kihelyezni. Kihelyezhető: háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, bútor, matrac, szőnyeg, bőrönd, nagyméretű sportszer, használati tárgy (például gyermekfürdető). Nem helyezhető ki: veszélyes hulladék, a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék, szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (papír, műanyag, fém stb.), építési és bontási törmelék, sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs, síküveg, zöldhulladékok, textil, ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék, elektromos vagy elektronikai hulladék.

 

A lomokat a lakóház előtti, hulladékgyűjtő járművekkel jól megközelíthető közterületre kell kihelyezni úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. A lomot az úttestre, bicikliútra, zöldterületre senki ne helyezze!

 

Fotó (illusztráció): fkf.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.