Hozzávalók:

12 db gomba (nagyobb fejű)
só, bors ízlés szerint
sajt ízlés szerint
olaj vagy vaj a tepsi kikenéséhez

Húsos szósz:

2 evőkanál olívaolaj
1 db nagyobb hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 evőkanál fűszerkeverék (petrezselyem, bazsalikom, oregánó)
1/2 kg darált marhahús / disznóhús
4 evőkanál ketchup vagy paradicsom szósz
1 dl víz vagy vörösbor

 

Elkészítés:

Melegítsük fel az olajat egy nagy serpenyőben, és a hagymát dinszteljük meg. Adjuk hozzá a fokhagymát, a fűszernövényeket, a ketchupot vagy paradicsom szószt, majd főzzük további 2 percig. A serpenyőbe morzsoljuk bele a darált húst, süssük, amíg barna színt nem kap, majd öntsük hozzá a vizet vagy a bort. Alacsony hőfokon főzzük 30 percig, amíg sűrű nem lesz. Kenjük ki a tepsit vagy a jénai tálat. Rakjuk alulra a húsos szósz 1/4-ét és erre helyezzük el a gombafejeket egymás mellé. Sózzuk, borsozzuk és öntsük rá a többi húsos szószt. Tegyük be előmelegített sütőbe sülni.
Az utolsó 5 percben vegyük ki és szórjuk rá a reszelt sajtot. Tegyük vissza és olvasszuk rá a sajtot. Tésztával vagy rizzsel tálaljuk.

 

Tisztelt Olvasók!

Ha szívesen megosztanák velünk kedvenc szezonális receptjeiket, ne habozzanak, küldjék el nekünk az [email protected] e-mail címre. A legjobb receptek beküldői között szakácskönyvet sorsolunk ki.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Kefires bögrés

Itt a hétvége. Ha nincs időnk bonyolult süteményeket sütni családunknak, nem árt ismernünk egy kerületi háziasszony gyorsan elkészíthető, kevés munkát igénylő, ízletes édességének receptjét.

Epres-tejfölös babapiskóta

Végre itt a nyári gyümölcsök szezonja, ezért hűsítő, gyümölcsös receptet szeretnénk Nektek ajánlani. . A receptet Kovács Istvánnétól kaptuk, segítségünkre a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat, Lila Akác Gondozási Központja volt.

Magyaros újhagymalepény

A tavaszi piacok egyik legelső szabadföldi terménye az újhagyma. Friss íze mellett vitamintartalma (B,C) is jelentős, ezért mindenképp érdemes fogyasztanunk. Akár így, egy főétel alapanyagaként is.

Bögrés mézeskalács – egészséges süti az ünnepekre

Mi nemcsak az ünnepi időszakban szoktuk elkészíteni a mézeskalácsot, hanem az év minden szakában, bármikor, amikor megkívánjuk. A karácsonyi hangulat, az ünnepi íz, a fenséges illat mindig garantált. Ez egy könnyű, bögrés recept, a tésztát ráadásul nem kell egy éjszakára hűtőbe tenni – írja Koronczay Edit, a Táplálékallergia Magazin főszerkesztője, akinek köszönjük a receptet.