Újra itt van a nagy csapat – ez csak egy a sok dal közül, amely biztosan felcsendül azon az immár hagyományos jótékonysági koncerten, ahol dr. György István, Budapest kormánymegbízottja, Póka Egon basszusgitáros és profi zenésztársaik csaknem két órán keresztül régi és újabb slágereket adnak elő. Dr. György István immár hatodik alkalommal akasztja szögre öltönyét és ragad gitárt zenész barátaival, hogy jótékony célért zenéljenek. Az elmúlt öt évben összesen 12 millió forintot „zenéltek össze”, ebből volt, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól és a Down Alapítványt támogatták, máskor kőbányai és kispesti Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit lepték meg számítógépekkel és fitnesz eszközökkel, de az idősekre is gondoltak: kőbányán és kispesten működő idősotthonok számára szereztek be gyógyászati segédeszközöket, háztartási gépeket és masszázsfoteleket.
- Tavaly kőbányai és kispesti gyerekek nyári táborozásához vártuk a felajánlásokat. A rengeteg önzetlen adománynak köszönhetően kétmillió forinttal tudtuk segíteni ebben a családokat – mondta lapunknak dr. György István. Hozzátette: a rengeteg csillogó szempárt és a szülők örömét látva elhatározták, hogy idén is erre a célra fordítják a koncert bevételét.
Dr. György István már fiatalon megtanult gitározni, majd kőbányai polgármestersége idején kötött barátságot Póka Egonnal, abban az időben is többször zenéltek együtt. Tíz évvel később, amikor kollégáinak mesélt erről, akkori kolléganője, Dódity Gabriella jelenlegi kispesti önkormányzati képviselő vetette fel, hogy elevenítsék fel ezt a hagyományt, és kössék össze a jótékonysággal. 2011 óta visszatérő vendégekkel és adományozókkal, telt házzal rendezik meg a mindig jó hangulatú koncertet.
|