Az országot 2010-ben rossz közbiztonság és rendőrhiány jellemezte. Ezért először a létszámhiányt akarta felszámolni a rendőrség a kormány támogatásával. Először háromezerrel, majd a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás idején további háromezer ötszázzal bővítették a rendőrség személyi állományát. Ezzel párhuzamosan az Országgyűlés módosította a büntető törvénykönyvet, és elfogadta a három csapásról szóló jogszabályt.Továbbá a rendvédelmi életpálya modell bevezetése hozzájárult a rendőrség hatékonyságának javításához. Éppúgy, akárcsak az informatikai rendszer teljes megújítása, a fegyverzet fejlesztése, a helikopterek beszerzése és a gépkocsiállomány megújítása is.

 

Pintér Sándor kijelentette: az erőfeszítés megérte, hiszen a polgároktól azt a visszajelzést kapják, hogy biztonságban érzik magukat.

 

 

Papp Károly, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetője arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a költségvetés támogatása nyomán több mint háromezer szolgálati autó amortizációs cseréjét, illetve új jármű vásárlását hajthatta végre a rendőrség 37 milliárd forint ráfordítással, amit kiegészít egy 9,7 milliárd forintos, a járművek szervizelésére felhasználható forrás. Mindennek köszönhetően 6,8 évről 3,2 évre csökkent a rendőrautók átlagéletkora.

 

 

Közel 1837 elhasznált gépkocsit cseréltek le, 787 új autót szereztek be a megnövekedett határvédelmi feladatok ellátására, és most újabb 570 szolgálati autóval bővült a járműállomány.

 

(Forrás és Fotók: kormany.hu, MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.