Szenior annak számít, aki betöltötte a 25. életévét. Az egyre gyarapodó kispesti csapatot versenyzési lehetőségek is motiválják, így például a múlt hétvégén Szentesen megrendezett II. Évindító Nemzetközi Szenior Úszóverseny, ahol hárman is küzdöttek az érmekért:

 

Goszták Evelin: a II. korcsoportban győzött, váltóaranyérme mellett három egyéni aranyérmet is szerzett,

 

Tölgyesi Veronika: a III. korcsoport minden egyéni számában diadalmaskodott, azaz négy aranyérmmel távozhatott, illetve, egyéni összetettben a nőknél a 3. legeredményesebb versenyzőnek járó kupát is megszerezte,

 

Szarka Richárd: a férfiak II. korcsoportjában egy aranyérme mellé két ezüstöt is bezsebelt, illetve pillangóúszásban övé lett az abszolút győzelem is, vagyis a mezőny összes korcsoportjában induló összes férfi versenyzőjét sikerült megvernie.

 

Mindhárom versenyző sikeresen kvalifikálta magát az idei év legrangosabb versenyére, az augusztusban Budapesten megrendezendő Szenior Világbajnokságra.

 

A kispesti szenior edzések hétfőn és szerdán reggel 6 órától fél 8-ig tartanak, Darnyik Milán edző vezetésével. Minden kedves csatlakozni vágyót szeretettel várnak!

 

forrás:kispestiuszoda.hu

kép:kispestiuszoda.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Iskolai sítábor Ausztriában

Iskolai sítábort rendez a Kispesti Sport Nonprofit Kft., amelynek során január 17-22 között lenyűgöző síterepen síelhetnek kezdők és haladók egyaránt, a napi mozgást pedig egy fantasztikus szálláson pihenhetik ki. A szervezőtől megtudtuk, gyorsan fogynak a helyek, ezért érdemes mielőbb jelentkeznie annak, aki nem szeretné kihagyni ezt a lehetőséget.

Hosszú Katinka túl a 400. világkupa érmén

Két arannyal pályafutása 400. és 401. egyéni világkupa érmét is megszerezte az úszó Hosszú Katinka, aki csütörtökön a Budapesten zajló rövidpályás verseny nyitónapján 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött.