Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között akadálymentes, légkondicionált pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban egy percnél is gyakrabban indulnak – tájékoztatott a közlekedési vállalat. Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as járat az említett időszakban nem közlekedik – tették hozzá.

 

Közölték azt is, a Nagyvárad tér környékéről a belváros közvetlenül elérhető a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között közlekedő metrópótló autóbuszokkal. Figyelmeztettek arra is, hogy szombat és augusztus közepe között az 1-es földalatti Deák Ferenc téri átjáróját is felújítják, ezért a földalatti állomása csak az Erzsébet térről közelíthető meg. A felújítás miatt ideiglenesen bezár a Népliget ügyfélközpont – sorolták.

 

Felhívták az autósok figyelmét, hogy a pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében – az eddig kijelöltek mellett – az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért megváltozik a forgalmi rend. A déli szakaszra is kiterjesztett metrópótlás idejére a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől a Határ út és a Lehel utca között, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be – áll a BKK közleményében.

 

Fotó és szöveg: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.

A háziorvosok rezsiköltségeinek átvállalását kéri a jobboldal

A háziorvosok teljes rezsiköltségeinek átvállalását kéri az önkormányzattól a kispesti Fidesz-KDNP képviselőcsoport, mert szerintük a kerület nem versenyképes a többi kerülettel szemben a háziorvosok számára, máshol ugyanis a teljes rezsi átvállalásával csábítják és tartják meg az orvosaikat. Kispesten egyre nagyobb az orvoshiány, így az önkormányzatnak valamit lépnie kell.