A Honvéd FC portálja számol be arról, hogy két hét pihenő után szerda délelőtt újra benépesedett a felnőtt csapat öltözője. Az első tréning előtt Gács Pál, a Honvéd ügyvezetője bemutatta a játékosoknak az új edzőt. Marco Rossi székfoglalójában gratulált azoknak a játékosoknak, akik részesei voltak az Európa-liga indulást érő 4. hely kiharcolásának. A szakember ismertette a következő hetek programját: Az együttes napi két edzéssel készül a Bozsik Stadionban és a tervek szerint három edzőmeccset játszik Kispesten. Az olasz vezetőedző az elkövetkezendőkben több próbajátékost is tesztel.  

 

Forrás: www.honvedfc.hu

 

 


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Kormányzati támogatással megújult a kispesti sporttelep

A kormány 220 millió forintos támogatásával újulhatott meg és válhatott modern, minden igényt kielégítő méltó sportközponttá a KAC-pálya, amely mostantól Kispest egyik büszkesége és díszpolgára nevét viseli, immár Tichy Lajos Sportcentrum néven várja a kispestieket és a sportolni vágyókat. Nem ez az első jelentős külső, kormányzati vagy fővárosi fejlesztési forrás, amellyel nagy volumenű munkálatok valósultak, vagy valósulnak meg a kerületben.

Klinga László nevét viseli az új birkózóterem

Az Eötvös utca új sportlétesítménnyel bővült: megnyitott Kispest első birkózóterme, amelyet a Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola álmodott meg a kerületbe. Az új terem nevét a sportág egyik legkiemelkedőbb alakjáról Klinga Lászlóról nevezték el, aki saját maga részt vett a megnyitón és ajándékba megkapta az egyesület melegítőjét is.

Iskolai sítábor Ausztriában

Iskolai sítábort rendez a Kispesti Sport Nonprofit Kft., amelynek során január 17-22 között lenyűgöző síterepen síelhetnek kezdők és haladók egyaránt, a napi mozgást pedig egy fantasztikus szálláson pihenhetik ki. A szervezőtől megtudtuk, gyorsan fogynak a helyek, ezért érdemes mielőbb jelentkeznie annak, aki nem szeretné kihagyni ezt a lehetőséget.

Hosszú Katinka túl a 400. világkupa érmén

Két arannyal pályafutása 400. és 401. egyéni világkupa érmét is megszerezte az úszó Hosszú Katinka, aki csütörtökön a Budapesten zajló rövidpályás verseny nyitónapján 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón győzött.