A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat

Az esemény keretében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mind a 19 megyében és Budapesten – összesen 61 helyszínen – várja az érdeklődőket. A programhoz kapcsolódóan a szomszédban, a Soroksári Botanikus Kertben is várják a madárbarátokat.

Szauna estek indulnak a Kispesti Uszodában

A szaunázás és az éjszakai fürdőzés kedvelőit egyaránt várják a szervezők a programra, amelynek első alkalma szeptember 24-én, szombaton lesz.

Rengeteg programmal várja a kispestieket a Mihály-napi búcsú

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezik a Mihály-napi búcsút Kispesten, a Templom téren. Rengeteg program – a többi közt koncertek, néptáncbemutatók, kézműves foglalkozások, állatsimogató és mini vidámpark – várja a látogatókat a jeles pásztorünnephez kapcsolódóan most szombaton, szeptember 24-én.

Urartu Örmény Színház a KMO-ban: ingyenesen megtekinthető vígjátékkal készülnek

A Hotel Yerevan – avagy egy örmény mindent tud című előadást viszi színre a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjas Urartu Örmény Színház a KMO-ban szeptember 25-én este.

Nyugdíjas egészségnapot szerveznek a KMO-ban

A testi és lelki egészség megőrzése érdekében szervezik meg a II. Nyugdíjas Egészségnapot a KMO Művelődési Központ és Könyvtárban szeptember 21-én. Szűrővizsgálatok, tánc és torna, illetve hasznos előadások is várják az érdeklődőket az ingyenes programon.

Kosárlabda-rajongók, irány a Hősök tere!

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezik a Magyar Kosárlabdázás Napját a Hősök terén, ahol a legkülönfélébb programokkal várják a kosárlabda szerelmeseit. A szeptember 17-i esemény keretében rendezik meg a rendkívül látványos Nemzetközi Akrobatikus Kosárlabda Kupát is.

Rengeteg programmal készülnek az Állatkertek Éjszakájára a fővárosban

Állatos élményprogramokkal, ismeretterjesztő és színházi előadásokkal, fényfestéssel és több más érdekességgel várja látogatóit a Fővárosi Állat- és Növénykert ma este (augusztus 26-án – a szerk.) 7 órától éjfélig a XI. Állatkertek Éjszakája alkalmából.

Könnyűzenei koncertek négy helyszínen Budapesten

Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között a fővárosban, a Szent István Nap programsorozatának részeként.

Szombaton Strandok Éjszakája!

Különleges programokkal, hosszabbított nyitvatartással és kedvezményekkel várják látogatóikat országszerte a strandok, fürdők és aquaparkok az idei, sorozatban 13. Strandok Éjszakáján. A július 30-i, szombati rendezvénysorozathoz a szomszédos Pesterzsébet gyógyfürdője is csatlakozott.

Kiállítások, filmvetítés és vezetett séták a Budavári Palotanegyedben

Kiállítások, tárlatvezetések, filmvetítés és vezetett séták is várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján szombaton a Budavári Palotanegyedben.