Bölcsődenyitogató Wekerlén@1

Február 2-án, szombaton megismerkedhetnek a kerületi bölcsődékkel a kispesti, kisgyermekes szülők a Wekerlei Kultúrházban.

Játszva fejlődni az Ugri-bugri tornán@4

Játszva fejlődni – talán ez lehetne a mottója a Kispesti Társaskör szerda délelőttönként megtartott Ugri-bugri tornájának. Várszegi Krisztina, a foglalkozásokat vezető szakember igyekszik minden problémára megoldást találni, mindezt úgy, hogy a gyermekek játékként éljék meg a fejlődésüket célzó gyakorlatokat.

Maci kiállítás Wekerlén@1

A Kós tér 15. szám alatt található kiállításon 200 különböző, és rendkívül aranyos mackó és kismedve látható a kisgyermekek legnagyobb örömére. A Wekerlei Polgári Egyesület által szervezett eseményen a medvék mellett vonatokat ábrázoló képeslap-gyűjteményt is megtekinthetnek azok a gyerekek, akiket inkább a közlekedési eszközök érdekelnek.

Folytatódik a szünidei gyermekétkeztetés

Idén is mind a négy iskolai szünetben kapnak meleg ételt a hátrányos helyzetű családok gyermekei, amely lehetőségről a jegyzők írásban tájékoztatják az érintett családokat. A kormány idén 6,67 milliárd forintot különített el a célra, amelynek köszönhetően 208 ezer gyermek részesülhet az ellátásban.

Ismét kispesti diákokat repített a Varázskaraván

Idén hetedik alkalommal repítette a kispesti diákokat a Varázskaraván az Állatkertbe. Ezúttal az időjárás is nagyon kegyes volt, hiszen nyári melegben kocsikázhattak az Autómentes Nap alkalmából gyerekek Budapesten át. Idén Kispestről a Móra Ferenc Általános Iskola És Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjai utazhatott az elektromos karavánnal.

Ifjú tehetséges táncosok Kispestről

Kispest régóta gazdagítja a magyar sportéletet kiemelkedő sportolókkal és sportteljesítménnyel. A Vass Lajos Általános Iskolában felépült új kézilabdapálya megnyitóján pedig megismerhettünk két tehetséges táncost, Moksony Dorkát és Radics Bálintot, akik fiatal koruk ellenére komoly tapasztalattal rendelkeznek már.

Megújulnak az Erzsébet-táborok

Megkétszerezik a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborok befogadóképességét és felújítják azokat. A munkálatok jövőre indulnak és várhatóan 2020 nyarára be is fejeződnek, ám ebben az időszakban is zavartalan lesz a táboroztatás.

Egyre több segítség az iskolakezdéshez

A kormány folyamatosan növeli a családok anyagi támogatását, így évről évre kevesebb terhet jelent a tanévkezdés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Ingyen korcsolyázhatnak a gyerekek

Ingyenes, tizenegy alkalmas korcsolyaoktatási program indul az öt év feletti óvodásoknak és az alsó tagozatosoknak a Városligeti Műjégpályán – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Hamarosan kezdődik az iskola!

Alig fejeződött be az iskola, máris vissza kell ülni az iskolapadba. Ugye milyen gyorsan elrepült ez a nyár? A tanítás szeptember 3-án kezdődik, és a Magyar Közlönyben megjelent, a 2018/2019. tanév rendjéről szóló rendelet alapján a tanítási év hosszában, szerkezetében az előző évek gyakorlatához képest nincs változás.