Browsing Category
Krimi
109 posts
Gyerekeket szidalmazott, majd kést rántott egy férfi a villamoson
Korábban a kispesti rendőrkapitányság is körözést rendelt el az ellen a férfit ellen, aki a 3-as villamoson iskolásokat szidalmazott fennhangon, majd pedig egy kést vett elő a zsebéből. Szerencsétlenségére a járaton utazott egy munkába tartó rendőr is.
Érmegyűjtőket csaptak be, 70 milliós kárt okoztak
Érmegyűjtőket csapott be, és ezzel 70 millió forintos kárt okozott három csaló 2018 szeptembere és 2019 májusa között. Az elkövetők egy állítólagos külföldi befektető nevében jártak el, azzal kecsegtetve az érmegyűjtőket, hogy megbízójuk hajlandó kifizetni a piaci ár többszörösét a kollekciókért.
Több millió forintot csalt ki idős áldozatától a férfi
A 22 éves férfi Budapesten és Hódmezővásárhelyen is próbálkozott: volt olyan ember, akitől több mint 4 millió forintot csalt ki meséjével. Az eset rendkívül tanulságos, ezért a rendőrség közzétette azokat a tanácsokat, amelyeket megfogadva jó eséllyel nem válnak az ehhez hasonló csalások áldozatává az idős emberek
Több millió forint értékben lopott kispesti lakásokból a betörő – a tetőn próbált elrejtőzni a rendőrök elől
A XIX. kerületi rendőrök lezárták a nyomozást egy betörésekkel gyanúsított férfi ellen, aki összesen több mint 4,5 millió forint értékben lopott kispesti lakásokból. A feltételezett elkövető a tetőn próbált elbújni a rendőrök elől.