Állatbarát díjat alapított az önkormányzat

Még májusban döntött arról a képviselő-testület, hogy „Legyen Kispest valóban állatbarát!”. Ennek keretében egy állatvédelmi stratégia készül szeptemberre, de egyben döntöttek arról is a képviselők, hogy Állatbarát díjat alapítanak, amelyet október 4-e, az állatok világnapja alkalmából adnak majd át. A javaslatcsomagot Dódity Gabriella készítette a képviselő-testületnek, aki lapunknak úgy fogalmazott, a mindennapi operatív cselekedetek mellett nagyon fontosnak tartja a szemléletformálást és a tájékoztatást is.

Elsöprő a nemek aránya a VOKS2025-ön

Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásáról kérte ki a magyar emberek véleményét a kormány. A gyorsított eljárás pénzügyi, gazdasági és élelmiszeripari kockázatokat rejt, de a biztonságunk is veszélybe kerülne. A szavazók 95 százaléka nemmel voksolt.

Trianonra emlékezett a kispesti polgári oldal

“Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” – idézett…

Még több gyerek pihenhet Erzsébet-táborokban

A korábbi 85 ezer helyett idén már 110 gyermek vehet részt az ottalvós Erzsébet- táborokban. A kedvezményes programot évekkel ezelőtt azért indította útjára a kormány, hogy egyetlen gyermek se essen el a nyaralás lehetőségétől.

Zéró tolerancia a kábítószer elleni harcban

Zéró tolerancia a kábítószer elleni harcban – ez a kormány jelmondata; a főváros drogstratégiája pedig ezzel szemben megengedő, és az ártalomcsökkentést tartja előtérben. A jobboldal új stratégiát sürget a fővárosban, a kispesti baloldal pedig követendőnek tartja továbbra is a fővárosi anyagot.

Látni fogják a kispestiek a tervezett építkezéseket

A kispesti Fidesz-KDNP frakció kezdeményezésére online tájékoztató anyag készül a kerületben élőknek arról, hogy a kerületben hol, mit lehet építeni.

Uniós forrásból újult volna meg a kispesti mentőállomás

A kispesti mentőállomás 100 éves épületének felújítása is az uniós források visszatartása miatt csúszik.

Tűzoltókat díjaztak

Kispesten már nemcsak a rendőrök, hanem a tűzoltók munkáját is elismerik. Az önkormányzat Szent Flórián díjat alapított a lánglovagok elismerésére.

Ismert ’56-s hagyott itt minket

Elhunyt Palánki István, a kispesti ’56-os Szövetség tagja. Palánki István dolgozott önkormányzati…

Rendőröket díjaztak

Idén is kiemelkedő munkájukért, teljesítményükért rendőröket tüntetett ki az önkormányzat a rendőrség…